CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Miután betöltötte hetvenötödik életévét, 2023. február 3-án, Szent Balázs püspök és vértanú emléknapján Őszentsége Ferenc pápa elfogadta Excellenciás és Főtisztelendő Cserháti Ferenc centuriai címzetes püspök úr lemondását az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöki tisztségéről.
Hazánkban 2023-ban tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával.
Január 26-án Vácon találkozott egymással három szlovákiai egyházmegye – a Nyitrai, a Nagyszombati és a Zsolnai - karitász szervezetének igazgatója Kovács Gáborral, a Váci Egyházmegyei karitász vezetőjével, hogy a lehetséges határmenti együttműködésről egyeztessenek és egymás jó gyakorlatait megismerjék.
2023. január 21-én immár több, mint egy évtizedes hagyományt követve tartották meg a Nógrád vármegyei Rimócon Szűz Mária és Szent József eljegyzésének ünnepét, avagy ahogy a helyiek ismerik: Mária menyegzőjét. Jusztin Péter rimóci lakos, a Váci Püspöki és Káptalani Levéltár munkatársának írását adjuk közre az ünnep eredetéről és a Rimócon felélesztett hagyományról.2026. május 23. szombat
Dezső
Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged...
Összes program »