A Balassagyarmati Szentháromság Főplébánia Cigánypasztorációs közössége és a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Roma nemzetiségű vers- és prózamondó versenyt rendezett április 24-én. A versenyen közel hatvan általános iskolás diák vett részt.
Papok, szerzetesek, papnövendékek, állandó diakónusok vettek részt május 3-án a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családügyi Bizottsága által szervezett találkozón Budapesten, a Katolikus Pedagógiai Intézetben. A hagyományos tavaszi családpasztorációs napon az időskor kérdéseit járták körül.
Az Újhatvani Ferences templom képes beszámolóját, Húsvét 5. vasárnapján „Búzaszentelő” ünnepén, Zolnai Krisztina készítette.
Különleges vasárnapot ünnepeltünk a vasárnapi szentmise keretén belül, mert megkeresztelkedett két gyermek, így váltak az Egyházunk tagjaivá, Isten gyermekeivé, majd együtt kivonultunk a határba, ahol résztvettünk a búzaszentelésen.
Mesterséges intelligencia és a szív bölcsessége: a teljesen emberi kommunikációért
Az úgynevezett „mesterséges intelligencia” rendszereinek fejlődése, melyről a béke világnapjára írt legutóbbi üzenetemben is szóltam, gyökeresen megváltoztatja a tájékoztatást és a kommunikációt is, rajtuk keresztül pedig a társadalmi együttélés alapjait.
A hit és a tudomány kapcsolata évszázadok óta foglalkoztatja az emberiséget. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem az a hely, ahol a katolikus tanítás egységes világmagyarázata találkozik a különböző tudományterületek által feltárt és képviselt tudományos igazságokkal.
„Vágy és vezeklés – Modernkori kihívások a család és családi kapcsolatok előtt” címmel indul útjára 2024. május 9-én a Pázmány Szabadegyetem JÁK új előadás-sorozata.
A Pázmány Szabadegyetem JÁK előadásainak helyszíne: PPKE JÁK, 1088 Budapest, Szentkirályi u. 28.
Jézus az utolsó vacsorán így szólt apostolaihoz: Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen...
Tájékoztatjuk, hogy a felhasználói élmény javítása, a böngészőprogramjának biztonságos használata, valamint a weboldal forgalmának elemzése érdekében sütiket alkalmazunk.
Kérjük, adja ehhez hozzájárulását az Elfogadom gombra kattintva!
Adatkezelési tájékoztató