Lukács nagy irodalmi műveltséggel rendelkezett. Egész életében nőtlen maradt. 40 körül tért meg, nem az első keresztények közt, mert az első keresztények (akik Szent István diakónus vértanúsága után menekültek el) csak a zsidók közt hirdették az evangéliumot. Minden jel arra mutat, hogy a Barnabás és Pál tanítványaként ismerkedett meg az evangéliummal, majd Pál kíséretéhez csatlakozott Troaszban. Páltól ismerjük Lukács eredeti foglalkozását. A kolosszeieknek írt levél záradékában olvasható: „Köszönt benneteket Lukács, a kedves orvos” (Kol 5,15).

Az evangélista Filippi városáig Pállal tartott, és valószínűleg itt maradhatott Filippiben 52 körül, hogy a fiatal egyházközséget segítse. Amikor Pál 57-ben ismét meglátogatta Filippit, Lukács megint csatlakozott hozzá, elkísérte egészen Jeruzsálemig, ahol Pált letartóztatták, és Cezareába vitték. Lehetséges, hogy Lukács ekkor is vele volt, és amikor az apostolt Rómába szállították, oda is elkísérte.

Lukács Római tartózkodása alatt írta meg evangéliumát, és egy előkelő ismerősének, Teofilnak ajánlotta. A pontosság és hitelesség igénytől hajtva, a Szentlélektől vezérelve útra kelt, hogy utánajárjon mindannak, amit Krisztusról hallott. Találkozhatott még a Szűzanyával, továbbá az egykori tanítványokkal, gyógyult betegekkel, vakokkal, talán Lázárral is. Nagyon sok olyan eseményt és részletet is leír, melyek máshol nem találhatók (Angyali üdvözlet, Mária Erzsébetnél, a gyermek Jézus, az irgalmas szamaritánus, a gazdag ember és Lázár, a farizeus és vámos imája, a vérrel verítékezés, a tékozló fiú stb.). Ezek az értékes részek megmutatják Szent Lukács csodálatos lelki tulajdonságait.

Ott volt Rómában 60 körül, Szent Pál szabadulásakor is. Ekkorra már megírta második nagy művét is, az Apostolok Cselekedeteit. Ebből ismerjük a születő egyház életét. Ezt a könyvet is Teofilnak ajánlotta, és ezt is elsősorban a pogányságból megtért keresztényeknek szánta.

Lukács Pál második fogsága idején is Pál apostollal volt, és a vesztőhelyre is elkísérte őt. Élete további alakulásáról nem sokat tudunk. Sokféle hagyomány van róla. Valószínűleg Dél-Görögországba ment, Achájába, ahol püspök lett, és élete végéig ott maradt. Patarában szenvedett vértanúhalált 70 körül. Teste sokáig Tébében nyugodott, 357-ben vitték Konstantinápolyba.

Szent Lukács, aki mint orvos különös részvéttel nézte a beteg embert, mint evangélista észrevette, hogy a Megváltó maga is orvos, sőt, ő az Orvos, aki a beteg emberiségnek meghozta a gyógyulást, a megváltás művének végrehajtásával. Úgy mutatja be evangéliumában az Emberfiát mint a betegek gyógyítóját, a bűnöket megbocsátó Irgalmat, aki az emberek között Isten jótéteményeit árasztja és az irgalmasság evangéliumát hirdeti.

A Legenda Aurea szerint maga a Lukács-evangélium is gyógyít, mégpedig háromféleképpen: sebeket gyógyít azáltal, hogy a megtört szívűeknek hirdeti a megváltást; erősít azáltal, hogy elmondja az örömhírt; megőriz az újabb romlástól azáltal, hogy közli az isteni törvényeket és evangéliumi tanácsokat.

Lukácsot a festők is védőszentjükként tisztelik, mivel egy 6. századból származó hagyomány az evangélistát mint festőt említi. Eszerint megfestette a Szűzanya arcképét. Rómában és Częstochowában, a pálosoknál is őriznek Lukácsnak tulajdonított Mária-képet. A legenda alapja Lukács nagyon finoman megrajzolt Mária-képe.

Urunk, Istenünk, te Szent Lukácsot kiválasztottad, hogy igehirdetésével és írásaival hirdesse a szegények iránti szeretetedet. Add, hogy minden keresztény egy szív, egy lélek legyen, és minden nép meglássa az üdvösséget! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Amen.

Fotó: Ismeretlen orosz ikonfestő: Szent Lukács megfesti a Szűzanya első arcképét

Forrás: Diós István: A szentek élete/Magyar Kurír

Váci Egyházmegye