Az 5–6. századi legendás szenvedéstörténet szerint Lúcia Siracusa városának előkelő családjából származott. Elkísérte beteg édesanyját Szent Ágota sírjához, hogy gyógyulását kérjék. Ágota megígérte Lúciának, hogy szüzessége és szeretete jutalmaként az Úr általa éppen oly nagy dicsőséget szerez majd Siracusának, mint amilyet Cataniának adott az ő vértanúsága által.

Lúciát állítólagos vőlegénye, egy pogány ifjú hurcolta a bíróság elé bosszúból, mert elesett a házasságtól és a hozománytól. A legkülönfélébb kínzások követték egymást, de Lúcia imádságának hatására egyik sem tudott fájdalmat okozni.

Végül a bíró parancsára karddal döfték át a torkát, de nem halt meg azonnal, sőt, ebben az állapotában még tanította is a népet, s csak akkor halt meg, amikor egy odasiető pap kezéből fölvette az utolsó kenetet. Egyes legendaváltozatok szerint önmaga tépte ki szemét, melyet a kérő oly szépnek talált.

A hagyomány a Diocletianus-féle üldözés áldozatai között tartja számon Lúciát. Tiszteletének első bizonyítéka egy 5. századi sírfelirat a siracusai Szent János-katakombában, neve belekerült a római kánonba is.

Rómában a 6. század óta ünneplik, a középkorban Lúcia a legkedveltebb szentek közé tartozott. Neve a lux (fény) szóból ered. Legendájából írók, költők és festők merítettek. Oltalmáért folyamodtak a vakok és a szembetegségekben szenvedők (Dante, aki sokszor fájlalta a szemét, Lúciát különösen tisztelte), a földművesek és a különféle kézművesek.

Urunk, Istenünk, védelmezzen és óvjon minket Szent Lúcia szűz és vértanú dicsőséges közbenjárása. Add, hogy égi születésnapját buzgón megüljük itt a földön, egykor pedig találkozzunk vele az örökkévalóságban. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

* * *

Szent Lúcia ünnepét dátumából kiindulva – a Gergely-féle naptárreformig, 1582-ig ugyanis december 13. volt az év legrövidebb napja – a nép gazdag hagyománnyal vette körül.

Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi hiedelem és szokás kapcsolódna, mint Luca napjához. Ez a nap éppúgy alkalmas volt termékenységvarázslásra, mint házasság-, halál- és időjárásjóslásra, bizonyos női munkák tiltására, valamint a lucaszék készítésére.

A magyar néphit kétféle Lucát ismert: a jóságost és a boszorkányost. Luca napja dologtiltó nap, a hiedelem szerint Luca a neve napján végzett munkák (fonás, szövés, lúgzás, kenyérsütés, meszelés) tilalmainak megszegőit megbüntette.

Luca napja előestéjén bosszantó tréfákat csináltak a faluban: leszedték és elcserélték, eldugták a kapukat, elsősorban a lányos házaknál szalmát szórtak, az ajtót eltorlaszolták, stb. Az utcákat Lucának öltözött, 3–6 tagból álló alakoskodó csoportok járták. A házak falaira került a mésszel írt Luca név is.

Különböző köszöntő szokások is ismertek voltak: a Dunántúlon lucázni, kotyolni, palázolni jártak. A Garamtól az Ipolyig eső területen heverés volt a köszöntő neve.

Luca napját gonoszjáró napnak tartották az egész magyar nyelvterületen, amikor különösen védekezni kellett az ártó hatalmak és a boszorkányok rontása ellen. Fokhagymával keresztet rajzoltak az ólak ajtajára, miközben ezt mondták: „Luca, Luca távol légy!” A következő évre vonatkozóan időjósló (pl. hagymakalendárium), termésjósló (lucabúza), szerelmi jósló (kivirágoztatott ág), haláljósló (tollaspogácsa) eljárások voltak ismertek.

A lucabúza hajtatás egyébként valószínűleg ez az egyik legősibb ma is élő néphagyományunk: a néprajzi kutatások kimutatták, hogy eredete Délkelet-Ázsiában visszanyúlik a Krisztus előtti 17. századig.

Tilalmak és előírások biztosították a baromfi hasznát is. Luca-napon tilos volt varrni, de ajánlatos volt fejteni (babot, ruhát), hogy kifejtsék a tyúkból a tojást. A gazdaasszonynak sokat kellett ezen a napon ülnie, hogy a kotlós jó ülős legyen.

Luca napján kezdték készíteni a boszorkány felismerését biztosító lucaszéket, mely szentestéig készült, anyagát, formáját előírás szabályozta. A tizenháromféle fából készült széket a katolikusok elvitték az éjféli misére. Ráállva megláthatták a boszorkányokat, akik ökör- vagy bikaszarvat, agancsot vagy tollas fejdíszt viseltek.

* * *

Szent Lúcia tisztelete Itáliában volt a legerősebb. A „démonikus” Lucát a magyarokon kívül a horvátok, szlovének, szlovákok, osztrákok is ismerték. Svédországban Luca-menyasszonyt választanak, aki a napforduló után növekvő fény megtestesítője.

A svéd tradíciók közt az egyik legfontosabb a Luciadagen, azaz Luca napja. Ezen a napon veszi kezdetét a karácsonyi időszak.

December 13. reggelén a család legidősebb lánygyermeke kel fel a legkorábban. Fehér lepelszerű ruhát ölt magára, örökzöldekből font koszorút illeszt a fejére, és szintén fehérbe öltözött testvérei kíséretében kávét, péksüteményt visznek be szüleiknek. A fiútestvérek csillagokat, míg a lányok égő gyertyákat tartanak a kezükben. Az ünneplés a svéd egyházi szertartásoknak is szerves részét képezi. A Lucia-történetet a templomokban fiatalok, illetve gyerekek mesélik el. A kiválasztott Lucia a hagyományos fehér jelmezben, eredeti tradíció szerint hét égő gyertyával ellátott koszorúval a fején vonul végig, jelképezve ezzel a fényhozó alakját.

Fotó: Jacobello del Fiore: Szent Lúcia Szent Ágota sírjánál (15. század)

Forrás: Diós István: A szentek élete, Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I., Magyar néprajzi lexikon, Magyar néprajz VII., Skandinavhaz.wordpress.com

Magyar Kurír/(bh)

Váci Egyházmegye