CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
A svéd misztikus szent fejedelemné 1303-ban született. Kisleányként adták férjhez. Két év szűzi házasság után nyolc gyermeket szült, akiket nagy gonddal nevelt. Férjével, Ulf herceggel együtt belépett Szent Ferenc harmadik rendjébe. Brigitta készítette az első svéd nyelvű Szentírás-fordítást.Férje halála után még inkább az aszketikus élet felé fordult. Ekkor alapította a róla elnevezett szerzetesrendet. 1349-ben Rómában telepedett le, és mindenki példájául szolgált kiváló erényeivel. 1372-ben penitencia gyanánt szentföldi zarándokutat vállalt. Több művet írt, ezekben az általa megtapasztalt misztikus élményeket beszélte el. Rómában halt meg 1373. július 23-án. II. János Pál pápa 1999. október 1-jén Európa társvédőszentjévé nyilvánította.
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
2026. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepéhez kapcsolódva ismét elindulnak a zarándokok a Mária Út teljes útvonalán. Határokon átívelően zarándokolnak egy közös szándékért, a Mária Út Egyesület önkénteseinek szervezésében. Az idei zarándoknap mottója a béke, Ferenc pápa gondolata nyomán: „A valódi béke a szívben születik, és onnan sugárzik tovább a világra.”2026. augusztus 15. szombat
Mária
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a...
Összes program »