CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
A Filharmónia Magyarország idén is megrendezi a Régi Zenei Napokat Vácott! Több hónap kihagyás után most végre újra élőben töltődhetünk fel koncertélményekkel és a helyszínen élhetjük át a zene szépségeit. Július 4-től 11-ig ismét a barokk zene gyöngyszemei kerülnek a középpontba. Többek között olyan neves fellépők varázsolják Vácra a régizene világát, mint a Purcell Kórus, az Orfeo Zenekar és a Capella Savaria.
Július 4-én, újra felcsendülnek a dallamok, megnyílnak a kapuk a közönség előtt. A pandémia utáni időszak első Filharmónia Magyarország fesztiválkoncertje a váci Fehérek Templomában kerül megrendezésre, este 20 órakor. A nyitóhangversenyen a Purcell Kórus és a Capella Savaria előadásában Gregor Joseph Werner, az Esterházy-udvar egykori karmesterének, „Der gute Hirt” című, ritkán hallható műve fog felcsendülni. A nyitókoncert előtt, 19 órától megszólalnak a régizenei fanfárok, ünnepélyesen jelt adnak a hangszerek arra, hogy kezdetét veszi a 36. Régi Zenei Napok!
Most betekinthetünk a kulisszák mögé! Hogyan játszik a mester? Hogyan fejlődnek a kurzushallgatók a Régi Zenei Napok alatt? A fesztivál professzorai az elmúlt évek hagyományaihoz híven előadóművészi szerepben is bemutatkoznak a váci közönségnek. Július 8-án 20 órakor egy közös koncert keretében áll színpadra Kovács Ágnes szoprán énekművész, Sheng-Fang Chiu furulyaművész, és Paulik László hegedűművész és Vashegyi György is a kamarakurzus professzoraként. Július 11-én pedig a kurzushallgatók egy önálló hangversenyen mutatják be, hogy mit tanultak egy hét alatt.
Július 11-én este 20 órakor zárul a 36. Régi Zenei Napok, méghozzá az oratóriumirodalom egyik kiemelkedő alkotásával. A zárókoncerten felcsendül Haydn „Die Schöpfung” című műve, a régizenei kompozíciók hazai kiváló megszólaltatói, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus előadásában. Az estén a Liszt Ferenc-díjas karmester, a régizene kiemelkedő szakértője, Vashegyi György vezényel. Haydn A Teremtés című művének szövegét a Biblia legelső lapjairól kölcsönözte. Szerzeménye a földi lét nagyszerűségét, beláthatatlan gazdagságát hirdeti, egy-egy részlete képeskönyvszerűen, élénk színekkel, sok-sok kedvességgel, bájjal és humorral tárja a hallgató elé e csoda részleteit. A kezdés előtt 19 órától újra megszólalnak a fanfárok a Székesegyház előtti téren, a dallamok hírül viszik a zárókoncert kezdetét és a fesztivál végét.
A Régi Zenei Napok hangversenyein együtt újra átélhetjük a klasszikus zene szépségeit! Jegyek válthatók a Filharmónia Magyarország budapesti irodájában (1143 Budapest, Szobránc utca 6-8., +36 1 302 4961), a váci Tourinform-irodában, a www.jegymester.hu weboldalon, a koncertek előtt a helyszíneken, a fesztivál ideje alatt az Althann Vendégházban, valamint az ismert jegyirodákban.
További információ a www.filharmonia.hu weboldalon található.
Forrás: Filharmónia Magyarország
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel rendezik meg a Pueri Cantores Magyar Szövetség (PCMSZ) I. Nemzetközi Kórustalálkozóját idén július 10. és 13. között Gödöllőn. Az eseményen tizenhét magyar és külföldi kórus énekel közös vesperáson és szentmisén, ad koncertet együtt és külön-külön; tart békeimát, felvonulást és zarándoklatot. A kezdő szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök vezeti.
A Lámpás 92 Közhasznú Alapítvány szeretettel meghívja Önt és barátait a L’Art26 Kárpát-medencei képzőművészeti programsorozat „Lámpások szigete” című erdei kiállításmegnyitó ünnepségére, ahol értelmi fogyatékossággal élő képzőművészek alkotásait mutatják be a Börzsöny szívében.
Szeretettel hívják és várják a 18–35 év közötti fiatalokat egy különleges, vízi élményekkel egybekötött lelki programra.2026. július 6. hétfő
Csaba
Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám...
Összes program »