Brigitta 1303-ban született Svédországban. Édesapja földesúr (jarl) és törvényszéki bíró volt, anyja pedig rokonságban állt Svédország királyi családjaival. Hét éves volt, mikor első látomásában részesült. Tizenhárom éves korában férjhez adták Ulf Gudmarssonhoz annak ellenére, hogy kolostori életre vágyott. Maga az Úr Krisztus nyugtatta meg állapotának szent volta felől: „Egy alázatos és jámbor asszony kedvesebb nekem, mint egy gőgös szűz, s egy istenfélő életet élő asszony ugyanúgy szolgálhat engem, mint egy tiszta és alázatos szűz. Ha két lélek a szeretetben eggyé lesz – és Isten dicsőségére gyermekeket hoznak világra és nevelnek föl – a lelki templomban, amelyet szeretetük épített nekem, én ott vagyok harmadikként.” Házasságukból nyolc gyermek született.

„Úgy neveld gyermekeidet, hogy az én gyermekeim is legyenek” – mondta egyik látomásában a Szent Szűz Brigittának.

Férjével kórházakat alapítottak, vagyonukból támogatták a svéd földön megjelenő ciszterci és domonkos kolostorokat. Mindketten beléptek a ferences világi harmadrendbe. Brigitta naponta tizenkét szegényt szolgált ki, járta a környéket, és segített a rászorulókon.

Brigitta gondolatait Krisztus passiója és Mária együttszenvedése uralta, misztikus élete középpontjában az Úr kínszenvedéséről és a Szent Szűz fájdalmáról és öröméről való elmélkedés állt. Misztikus élményeit Revelationes coelestes című könyve nyolc kötetében írta le. Jézus szenvedéseinek leírásakor Brigitta azonosult Máriával. Nem érte be azzal, hogy honfitársait elvezesse Isten Anyjához, hanem maga is mintegy anyja lett Svédországban a kereszténységnek.

Férje halála után, 1346-ban megalapította a Legszentebb Üdvözítő rendjét, mely a kettős kolostor intézményére épülő férfi és női rend. Brigitta kolostori eszménye szembefordulást jelentett az Istentől kapott küldetésének megfelelni nem tudó, akkoriban elvilágiasodott egyházzal. Az apácák jelvénye a fátylukat leszorító pántkorona Krisztus öt sebének jelével. Ugyanezt a jelet a férfi szerzetesek köpenyükön viselik. A szabályzatot az alvastrai ciszterci kolostorban dolgozták ki, majd V. Orbán pápa hagyta jóvá 1370-ben.

1349-ben Brigitta Rómába költözött. Háza a Piazza Farnesén éveken át nyitva állt az északról érkező zarándokok előtt, akiknek lehetőséget teremtett arra is, hogy anyanyelvükön gyónhassanak. Sanyarú körülmények között élt, szegényeivel egy sorban, gyakran koldult is. Katalin (Karin) nevű leánya Brigitta mellett élt az örök városban, anyja halála után pedig azt a kolostori életmódot választotta, amelyet Brigitta megálmodott. Később őt is szentté avatták.

Brigitta keményen vezekelt az egyház, a főpapok és a klérus bűneiért. Élete szorosan kapcsolódott a 14. századi Európa politikai és egyházi eseményeihez. Sajátos karizmája erejével Isten intő üzenetét közvetítette uralkodóknak, romlott életű főpapoknak és a pápáknak. Sokat fáradozott, hogy Európa uralkodóit kibékítse egymással, V. Orván pápát pedig rábírta, hogy térjen vissza Avignonból Rómába.

1372-ben Brigitta elzarándokolt Jeruzsálembe, a hazafelé vezető úton megbetegedett, és 1373-ban Rómában meghalt.

A svédországi Vadstenában helyezték örök nyugalomra, ahol lánya, Katalin vezetése alatt két kolostor létesült: egy a Brigitta által alapított rend női ágának, egy pedig a paptestvéreknek.

Brigittát 1391. október 7-én avatták szentté. Ünnepét 1623-ban vették fel a római naptárba, október 7-ére. 1969-ben helyezték át halála napjára, július 23-ára. II. János Pál pápa 1999. október 1-jén Európa társvédőszentjévé nyilvánította Szent Benedekkel, Szent Cirillel és Szent Metóddal, Sienai Szent Katalinnal és Edith Steinnel együtt.

* * *

Egy alkalommal olyan hatást gyakorolt Brigittára egy prédikáció, amely Jézus szenvedéseiről szólt, hogy amikor egy feszület előtt imádkozott, hallotta a hangot: „Nézz ide, mennyi sebet ejtettek rajtam!” A kislány egészen kétségbeesve fölkiáltott: „Ó Uram, ki tette ezt veled?” Ezt a választ kapta: „Azok, akik megvetnek, és megfeledkeznek arról, hogy szeressenek.”

Harminckét éves korában Brigittát Stockholmba hívták a királyi udvarba. Nem volt kedvére az udvari élet, de fölismerte feladatát: a lelkére kell beszélnie II. Magnus királynak, aki könnyelmű, kicsapongó életet folytatott, uralkodói kötelességeit pedig elhanyagolta. Brigitta „nyúlszívű”-nek és „megkoronázott szamár”-nak hívta a királyt. És hamar látnia kellett, hogy az udvarnál tehetetlen, ezért hazatért. Akkor egy nap elragadtatásban hangot hallott: „Asszony, hallgass rám, én vagyok az Úr, a te Istened. Tudd meg, hogy nem csupán miattad beszélek, hanem az egész kereszténység javára. Menj vissza az udvarhoz, de nem mint udvarhölgy, hanem mint Isten prófétája!” Brigitta ezután kopott vezeklő öltözetben jelent meg az udvarban. Csodálkoztak rajta és gúnyolták, ő viszont ostorozta az uralmon lévők visszaéléseit, és apokaliptikus fenyegetésekkel fordult a király, a nemesség és a klérus ellen. Elítélte a rablólovagokat, fölszólalt az ellen, hogy robotot követelve megszentségtelenítik a vasárnapot, és minden más módon sértik az emberi méltóságot. A királynak szemére vetette, hogy amikor a parasztokra súlyos adót vet ki, úgy tesz, mint egy útonálló, aki kifosztja a vándorokat.

Szent felháborodásában a méltatlan papság ellen is fölemelte a szavát: „Egyetlen pap sem teszi életében azt, amit hirdet, ezért a szavának nincs foganatja. A szentségeket úgy szolgáltatják ki, hogy az gúnyszámba megy. Ennek a kornak a papjai fogták a tíz parancsot, és egyetlen paranccsá zsugorították össze: Adj pénzt!”

Brigitta Rómában is nyíltan ostorozta a bűnöket. A fejedelmeket gyilkosoknak nevezte, a prelátusokat állatoknak. Egy kardinálist majomhoz hasonlított, egy püspököt pedig iszapba süppedt teknősbékához. Az egyik apátról így beszélt: „A szerzetesek tükrének kellene lennie, és a szajhák feje.” Keménysége sokakban ellenszenvet váltott ki. Elterjesztették róla, hogy boszorkány, akit el kellene égetni. Mikor máglyára akarták küldeni, a Szűzanya oltalmát ígérte, és megparancsolta, hogy övéivel minden este énekelje el az Ave maris stella himnuszt. Ezt a brigittinák mindmáig meg is teszik minden este a vesperás után.

Lángoló szavaival Brigitta elérte, hogy V. Orbán pápa elhagyta Avignont, és visszatért Rómába. Nem sokkal később azonban a pápa úgy érezte, nem tud azokkal a nehézségekkel megküzdeni, amelyekkel Péter városában szembetalálta magát, és visszafordult. „Fáradt vagyok a harchoz!” Akkor a látnok asszony ezt mondta neki: „Azt hiszi, szentséges atya, hogy az én szívemet nem sebzi a honvágy az északi táj után, ahol a tavak kristálytiszta vizében ősrengetegek és hullámzó gabonaföldek tükröződnek? De nem a vágyainknak kell megszabniuk, milyen úton járjunk, hanem Isten akaratának. S ha mégis visszatér Avignonba, tudja meg, csak azért teszi, hogy ott meghaljon” – Orbán néhány héttel azután, hogy visszaérkezett Avignonba, meg is halt.

Istenünk, te Szent Brigittát élete folyamán különböző utakon vezetted, és Fiad szenvedésének szemlélése és átélése által csodálatosan megtanítottad őt a kereszt bölcsességére. Add, hogy bármely hivatásban éljünk is, mindig és mindenben téged keressünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás: Diós István: A szentek élete, Magyar katolikus lexikon

Puskely Mária: A keresztény Európa szellemi gyökerei. Az öreg földrész hagiográfiája

Magyar Kurír (bh)