Váci Egyházmegye

A 14. században élt domonkos harmadrendi szűz a keresztény kor egyik legnagyobb misztikusa és bölcse. Kelmefestő család 25. gyermeke, iker volt, korán fölébredt benne a vágy a csöndes, szemlélődő élet után. Hatévesen részesült az első látomásban. 1354-ben szüzességi magánfogadalmat tett; 1363-ban belépett a Bűnbánó Nővérek domonkos harmadrendjébe. Ettől kezdve a rendkívüli kegyelmek és testi jelek folyamatosan végigkísérték és meghatározták életét.

János Márk a legrégebben írt és legrövidebb, a szinoptikusok egyik forrásának tekintett Márk-evangélium (Mk) szerzője, Péter tanítványa, később Szent Pál kísérője és munkatársa. Szimbóluma az oroszlán.

Jézus megkeresztelkedése Jánosnál a Jordánban, Jézus megalázkodásának része, mellyel a Megváltó közösséget vállalt a bűnös, a keresztség megtisztító erejére rászoruló emberrel. A keresztség a szokásos alámerítés volt, és a bűnbánat jele. Fő célja azonban az, hogy Jánosnak alkalmat adjon a Jézus melletti tanúskodásra. Három természetfölötti eleme van: az ég megnyílása, a Szentlélek megjelenése galamb képében, és végül az égből jövő hang: Te „vagy az én szeretett Fiam...” (vö. Mk, Lk és Zsolt 2,7)

Főünnep
Urunk megjelenésének ünnepe (Epifánia; a karácsonyi ünnepkör záró- és a farsang kezdőnapja. Magyar neve az e napon végzett vízszentelésből ered. A IV. században kezdett terjedni, mint Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a Háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe.
2014-től már hazánkban is a napján ünnepeljük, és nem a hozzá legközelebb eső vasárnapon.

Hazánk fővédőszentje, a keresztény Magyarország megalapítója Esztergomban született 969 körül, Vajk néven. A keresztény hitre térve Szent Adalbert püspök keresztelte meg. 1000-ben Magyarország királyává koronázták. Feleségével, bajorországi Boldog Gizellával és fiával, Szent Imrével a magyar család első szent példáját adják. Igazságos, békeszerető és szent életű király volt, aki az Egyház törvényeit megtartotta, és alattvalói igazi javát kereste. Tíz püspökséget, több kolostort alapított, az egyházi életet messzemenően támogatta. Miután Imre herceg, a trónörökös 1031-ben meghalt, a trónt oldalági rokonára, Orseolo Péterre hagyta; ugyanakkor az országot a Nagyboldogasszony oltalmába ajánlotta. 1038. augusztus 15-én halt meg, és Székesfehérvárott, az általa építtetett Nagyboldogasszony-székesegyházban temették el. 1083. augusztus 20-án ugyanitt avatták szentté, Imrével és Gellért püspökkel együtt.