Váci egyházmegye
mainImage
FŐOLDALHÍREINKPROGRAMOKNÉV- ÉS CÍMTÁRHITOKTATÁSFOTÓTÁRVIDEÓTÁR
SZAKPASZTORÁCIÓK
SZAMARITÁNUS SZOLGÁLATEGYHÁZMEGYEI KARITÁSZKÖNYVTÁRLEVÉLTÁREGYHÁZMEGYEI MÚZEUMEKIFKAFARNAUM HÁZVIDÉKFEJLESZTÉSI IRODAMATER SALVATORISEGYHÁZMEGYEI TVALTHANN HÁZ
AJÁNLÓ
TEMPLOMOK MISERENDJEEGYHÁZMEGYÉNKRŐLALAPÍTVÁNYAINKDOKUMENTUMTÁRTÉRKÉPKAPCSOLAT

» VIDEÓTÁR »

IPOLYMENTÉS TÁBOR ÉS EGYHÁZZENEI ÁHÍTAT - VIDEÓVAL
2017. augusztus 14.
1. A Váci Egyházmegyében hét ifjúsági régió működik, melyek a plébániai, katolikus közösségekkel együtt szeretnék gazdagabbá tenni az egyházmegye ifjúsági életét. Katolikus keresztény hitük közös megélése mellett kiemelt figyelmet fordítanak a gyerekek és a fiatalok hitéleti, erkölcsi nevelésére is. A közösségek legnagyobb programjai a nyári táborok, ezek közül most az Ipolymenti Nagyboldogasszony Közösséghez látogattunk el Nógrádmegyerre. A tábor idei témája Mária, "Boldog, aki hitt".
2. Idén, a huszonötödik Váci Világi Vigalom keretében egyházzenei áhítatot adott a Váci Székesegyház Szent Cecília Kórusa a székesegyházban. Közreműködött a Köln melletti Lewerkusen város Szent István Ifjúsági Kórusa és Cento Corde Zenekara, valamint dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész. Vezényelt Christian Röske és Varga László a váci székesegyház karnagya.

vissza »
Akadálymentes változat
MAI NÉVNAP

2017. szeptember 19. kedd

Vilhelmina

OLVASMÁNY / ZSOLOZSMANAPI EVANGÉLIUM

Abban az időben: Jézus elment Naim városába. Vele mentek tanítványai és nyomukban nagy népsokaság. Amikor a város kapujához közeledett, halottat hoztak ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát. Az édesanyát sokan kísérték a...

tovább »

LEGKÖZELEBBI 5 ESEMÉNY
ESEMÉNYTÁR
NEXONWEB BELÉPÉSHÍRBEKÜLDÉSLEVELEZŐRENDSZER

A honlap megtekintéséhez ajánlott böngésző: Chrome vagy Firefox legújabb verziója - RSS hír csatornánk

Az oldalon található anyagok módosítás nélkül a vaciegyhazmegye.hu forrásmegjelöléssel felhasználhatók.

Váltás mobil nézetre

Webfejlesztés: DunaWeb Kft.