CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» VIDEÓTÁR »
1. Egyházmegyei ifjúsági régióink, a "menték" közül idén nyáron a Pusztavacson táborozó Dél-Duna Menti Nagyboldogasszony Közösség által szervezett táborba látogattunk el. Témája idén a "szolgáló fiatalok" volt, melyet Assisi Szent Ferenc életén keresztül jártak körbe.
Szent Ágota a 3. században élt Szicíliában, nemesi családból származott, és fiatalon Istennek szentelte életét. Szépsége és hite miatt sokan megkörnyékezték, de hű maradt elhatározásához. Letartóztatták, megkínozták, majd vértanúhalált halt, rendíthetetlenül kitartva Krisztus mellett.
2026-ban január 18. és 25. között rendezték meg világszerte az Ökumenikus imahetet, amelyhez a korábbi évekhez hasonlóan Vác városa is csatlakozott. A helyi imaalkalmak a városban működő négy keresztény felekezet - baptista, evangélikus, református és római katolikus - együttműködésével valósultak meg.
Szalézi Szent Ferenc 1567-ben született Franciaországban nemesi családban. Püspökként mindenkit szeretettel és türelemmel szolgált, kortársai a jó pásztor megtestesítőjeként tisztelték. Írásaival és lelkipásztori munkájával nemcsak híveket térített vissza, hanem az újságírók és írók védőszentjévé is vált.
Cappenbergi Szent Gottfried világi nemesként élt, majd vagyonát szétosztva belépett a premontrei rendbe, és Cappenbergben kolostort alapított. Alázatos, imádságos életével és az Egyház iránti hűségével vált példaképpé, különösen a szegények szolgálatában.2026. február 5. csütörtök
Ágota és Ingrid
Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem...
Összes program »