CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» VIDEÓTÁR »
1. A vác-deákvári Jézus Szíve-plébániatemplomban ünnepi szentmise keretében emlékeztek meg arról az 1939. október 22-i napról, amelyen lerakták a templom alapkövét Hanauer Árpád István megyéspüspök áldásával, és kiállították azt az alapítólevelet, amely kimondja a templomépítés szándékát, a munkálatok megkezdését, és kifejezi a reményt az egyházközség lelki fejlődésére.
November 23-án a váci Nagyboldogasszony-székesegyház ismét megtelt zenével és ünnepi várakozással. Hetven éve annak, hogy Huszár Dezső kapucinus szerzetes életre hívta a Váci Székesegyház Szent Cecília Kórusát, melynek örökségét Varga László atya már négy évtizede viszi tovább.
Damaszkuszi Szent János a 7–8. században élt teológus és egyháztanító, a szentképek tiszteletének egyik legbátrabb védelmezője. A keleti egyház „Kelet Aquinói Szent Tamásának” is nevezte. Művei máig nagy hatással vannak a keresztény hit gondolkodására.
Szent Juan Diego Cuauhtlatoatzin mexikói őslakos szent, akinek 1531-ben megjelent a Szűzanya a Tepeyac-dombon. Egyszerű és alázatos ember volt, akinek köpenyén csodás módon maradt meg Mária képmása. A jelenés helyén ma a híres guadalupei bazilika áll, amely a világ egyik leglátogatottabb zarándokhelye.
Szent Charles de Foucauld atya életét a testvériség, a szegényekhez való alázatos szolgálat és a sivatag csendjében való Isten-keresés jellemezte. 1916-ban életét adta a Szahara nomádjaiért. Ma „az egyetemes testvér” példája arra hív, hogy minden embert testvérként fogadjunk.
Nagy Szent Gertrúd 1256-ban született Türingiában, és már egészen fiatalon a helftai kolostorban nevelkedett, ahol kivételes tudásra és mély lelki életre tett szert. Látomásait és imádságos tapasztalatait Az isteni szeretet követe című művében örökítette meg, amely a középkori misztika egyik legfontosabb írása lett. Tanításaiban a Krisztus iránti bensőséges szeretet állt középpontban, ezért gyakran a Jézus Szíve-tisztelet előfutáraként emlegetik.2025. december 22. hétfő
Zénó
Erzsébet meglátogatása alkalmával Mária így magasztalta Istent: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem...
Összes program »