CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» VIDEÓTÁR » Egyéb videók »
Szent Maximilián ókori keresztény vértanú. Katonai szolgálatra hívták be, de hitére hivatkozva visszautasította a császári hadseregbe való belépést. Mivel keresztény meggyőződése miatt nem volt hajlandó fegyvert fogni, a római hatóságok halálra ítélték. Kr. u. 295-ben szenvedett mártíromságot.
Március 1-én rendezte meg a Váci Egyházmegyei CsaládKözpont a II. Egyházmegyei Családi Sportnapot Veresegyházon. A nevezhető csapatsportok, a teremfoci és az asztalitenisz mellett a család minden tagja találhatott magának programot. Ugrálóvár, Ringató-foglalkozás, szivacslabda és kézműveskedés várta a legkisebbeket. A nagyobbak sakkozhattak és kipróbálhatták a vívást is.
Idén már harmadik alkalommal valósul meg a 40 nap az életért kezdeményezés Vácon, melynek célja, hogy felhívják a szervezők a figyelmet arra, hogy az élet a fogantatással kezdődik. Az életpárti kampány nyitó szentmiséjét Marton Zsolt megyéspüspök mutatta be március 5-én a váci Karolina kápolnában.
Római Szent Franciska szerzetesnő, misztikus. Róma társvédőszentje, a bencés harmadrend, az oblaták közösségének alapítója.2025. november 12. szerda
Jónás és Renátó
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: „Gyere ide tüstént, és ülj asztalhoz.” Nem ezt mondja-e inkább: „Készíts nekem...
Összes program »