CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Hosszan tartó, türelemmel viselt betegsége után, augusztus 23-án, vasárnap visszaadta lelkét Teremtőjének Szekeres Mihály atya. Temetését Dányban tartották augusztus 31-én. Az Egyházmegye közleményét és utolsó szolgálati helye, Újhatvan online újságjának gyászjelentését közöljük:Szekeres Mihály plébános 2015. augusztus 24-én életének 56., papságának 27. évében megérkezett Teremtőjéhez.
Elhunyt paptestvérünkért az engesztelő szentmiseáldozatot 2015. augusztus 31-én 10 órai kezdettel a dányi templomban mutatjuk be, majd ezt követően a helyi temetőben helyezzük örök nyugalomra.
Paptestvérünk 1959. november 19-én született Gödöllőn. Pappá szentelték Vácott, 1988. június 11-én. Káplán Vác-Felsővárosban 1988-1989, Kiskunhalas-Alsóvárosban 1989-1993. Plébános Borsosberényben 1993-1994. A Katonai Ordinariátusnál szolgál 1994-től, Kecskeméten 1994-1996, Budapesten 1996-tól. Tábori püspöki helynök 1996-2000. Plébános Gyömrőn és Mendén 2000-2010, Hatvan-Újvárosban 2010-2014. Betegszabadságon 2014-től.
Különös figyelmességgel ápolta a paptestvéri közösséget. Plébániáin a hívek körében is mindenütt közösségek születtek. Az evangéliumi erények gyakorlásával az életszentség útját járta. Szelídségével, mosolyával, kedvességével radikális döntésre tudta meghívni a rábízottakat.Betegségét a szenvedő Jézussal egyesítve pillanatról pillanatra felajánlotta az Egyházért, és mindenkinek tudott egy kis biztatást és mosolyt adni.
A fény, amelyet maga után hagyott, mindnyájunk tekintetét a mennyország felé irányítja!
*
Misi atya utolsó szolgálati helye Újhatvan volt. A Hatvan Online így emlékezett rá eltávozása másnapján:
Szekeres Mihály 2010 októberében érkezett Hatvanba, és négy évig vezette az egyházközösséget. A városban nagy népszerűség övezte, munkájával mindenki tisztelte. Szekeres Mihály fiatalon nem vallási pályára készült, vadászpilóta szeretett volna lenni. Huszonévesen ismerkedett meg a Bibliával, mikor sofőrként dolgozott. - Ez egy meghatározó mérföldkő volt az életemben és ettől boldogabb lettem. Megfogalmazódott bennem, hogy mindig is ezt kerestem – fejtette ki Szekeres Mihály atya, aki hozzátette Istennek minden emberről van egy szép elgondolása és az embernek az a célja, hogy keresse azt – idézte fel nekünk még 2011-ben.
Papként bejárta Közép-Magyarországot, Vácon kezdett, majd Kiskunhalason volt káplán, de Nógrád megyében is volt plébános. Katona-papként is tevékenykedett hat évig, majd ezután tíz évig három települést látott el, így Mendét, Gyömrőt és Péterit. Ezt követően jött Hatvanba.
Búcsúmiséjét Újhatvanban 2014. nyarán tartotta meg. Betegségét mindvégig türelemmel viselte.
Megfáradt testét szülőfalujában, Dányban, a katolikus templomban ravatalozzák fel, temetési szertartása augusztus 31-én, hétfőn 10 órakor kezdődik. Újhatvanban, a Szent István király plébániatemplomban augusztus 29-én, szombaton 18 órakor szentmisét mutatnak be lelke üdvéért.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel első ízben rendezett nemzetközi kórustalálkozót a Pueri Cantores Magyar Szövetség, közösen a Gödöllői Premontrei Apátsággal. A 14 magyar és 3 külföldi énekkar számára a július 10. és 13. között Gödöllőn zajló esemény nem csupán a közös éneklést, de közös imádságot is jelentett: a pénteki vesperást mintegy 400 diák énekelte az apátság templomában. A Pueri Cantores Magyar Szövetség beszámolóját közöljük.2026. július 23. csütörtök
Lenke
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz,...
Összes program »