» HÍREINK »
Kép 2.: templom, vasárnap délelőtt, egy héttel az elsőáldozás után. A kilenc elsőáldozóból három jött el.
Kép 3.: plébánia, nagymama, pap. – Bérmáltatni akarom a gyereket. Jövőre már nyolcadikos... – 16 év a korhatár. – Mér’?! én is tízévesen bérmálkoztam le! Nem lehetne...?! – Két éves az előkészület. – Az meg minek? Tud ez a gyerek mindent! és OLYAN vallásos! – Jár templomba? – Én? persze!... ja, a gyerek? az nem. Csak húsvétkor, karácsonykor, olyankor ráparancsolok. Tudja, dolgoznak a szülők, ő meg egész délután szaladgál angolra, karatéra, jógára, tanulni is kell, ugye, meg játszani is azér’ néha... ezek a mai gyerekek úgy le vannak terhelve...
A pap hallgat. A kiáldozottakra és kibérmálkozottakra gondol, akik, úgy különben, felnővén, a jobb létért güriznek, míg bele nem rokkannak. A beteg világ két ingyenes Gyógyszerére gondol: a Testre, akit bezzeg – ellentétben az antibiotikummal – lehet csak egyszer bevenni, csipkeruhában, lakkcipőben, letudva a nagymama óhaját; s a Lélekre, akit a nagymama már tízévesen „megkapott”, s Aki máig megvan, jól bezárva, a többi sokminden alatt, ott a lelke sifonérjának legmélyén. Hogy el ne veszítse véletlenül, miközben orvostól-orvosig szaladgál; meg a fafejű papot győzködi, mer’ az nem akarja lebérmáltatni az ő – az Ő! – olyan vallásos unokáját.
A pap hallgat. És az „enyhe nyugtatóra” gondol, amit esténként szokott bevenni. Hogy aludni tudjon.
Magyar Bertalan
Fotó: Kereskényi Ildikó
2024. május 8. szerda
Mihály
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától...