» HÍREINK »
Eljött a várva várt fogadalomtétel napja, melyre nagy izgalommal készültünk. Az ökumenikus egységben lévő csapatunk elhívta a gyülekezeti vezetőket is. Közösen ünnepeltünk: katolikus, református, evangélikus és agapés testvérek. A szentmisén kórházi dolgozók, betegek, önkéntesek együtt hallgatták Varga Tamás cibakházi plébános homíliáját, melyben kiemelte, hogy: az önkéntes beteglátogatók a betegekben Jézust látják és látogatják meg. Ehhez a szolgálathoz érzékeny lélekre, empátiára és a betegségben való lelki segítségre van szükség, melyre szabadidejükből áldoznak önkénteseink. Munkánkra a Jó Isten áldását kérte és sok türelmet kívánt, hogy sokáig végezhessük ezt a nagyon szép, de időnként nehéz szolgálatot.
Az orvosok, nővérek gyógyítják, ápolják a betegeket, az önkéntesek pedig a lelkük terheit enyhítik. Tekintsünk Jézus szenvedéseire Húsvét közeledtével, és lássuk meg Őt a betegek szenvedésében. Nagyböjt és Nagypéntek után eljön a Feltámadás, ez adjon mindenkinek erőt és reményt a mindennapokhoz, ezzel a lelkülettel kívánunk áldott Ünnepeket.
Hetényi kórház Lelkigondozói Szolgálatának Munkatársai
Váci Egyházmegye
2024. május 23. csütörtök
Dezső
Amint elérkezett a húsvéti vacsora órája, Jézus asztalhoz ült apostolaival együtt. Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam arra, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé...