» HÍREINK »
Püspöki jelmondata: Permanentes In Fide, ami annyit tesz, rendületlenül a hitben. Ez a fajta lelki elköteleződés mindig is része volt az életének?
Úgy hiszem igen. Egyben látni a világot, a maga összefüggéseiben, harmóniában és rendszerben figyelni mindent. Ez a csodálatos élmény mindig is foglalkoztatott. Utólag döbbentem csak rá, hogy ez a hit ajándéka. A teremtett világ szépségeire ráébredni, gyermeki rácsodálkozás, s ez az egész életemet, beleértve az emberi kapcsolataimat is átszőtte. Ide tartozik még a természetes bizalom, Isten és ember felé, ami egységben tart az egésszel.
Erre a harmonikus látásmódra hogyan juthatunk el?
Természetesen ez mindenkinél más és más út, de fontosnak vélek megkülönböztetni két féle hitre ébredést. A bölcső-keresztények és a felnőttként megtérő keresztények útját. Magamat előbbihez sorolom, hiszen sosem kellett azon vívódnom, hogy higgyek-e a Teremtő Isten létezésében. Gyermekként józan vallásos légkör vett körül, ami nagyban meghatározta a későbbi látásmódomat. Édesanyámra gondolok, akinek a templom, a szentmise és a szentségimádás egyet jelentett, ugyanakkor kritikus szemmel nézte az Egyházban történt fonákságokat. Pillanatok alatt felismerte a visszás dolgokat és nagyon világosan képes volt megfogalmazni és kimondani az adott problémát. Ennek későbbi folytatása Mészáros Éva néni és az ő tanításai a Bakáts téri katolikus templomban, aki az elsőáldozásra készített fel. Aztán nagy élmény volt Zebegényben Vajda József atya, majd itt Vácott Pálos Frigyes atya szárnyai alatt felnőni és ide sorolnám még keresztapámat is, aki hosszú idő után tért haza a hadifogságból. Örök példa számomra, hogy a szenvedések közepette a rózsafüzért mindvégig megőrizte a katonazubbonyában. A felsorolásból kihagyhatatlan a cserkészet, ami szintén a hit-életem fontos alappillére.
Mély és tiszta elköteleződés mindaz, amiről beszél. Felszentelése után papként vagy később püspökként, a megpróbáltatások és nehézségek idején is ilyen egyértelműen érezte a Jóisten közelségét?
Mint minden embert, az Úristen engem sem kímélt meg a megoldás-keresés gyötrelmétől. Püspökként gyakran szembetalálkozom egyházszervezési, munkatársi vagy akár személyes problémákkal is. Többször előfordult, hogy elsőre nem láttam kiutat egy adott helyzetben, s ez bizony sok álmatlan éjszakával járt. Mégis mindannyiszor, mikor őszintén kértem a segítséget, s azt mondtam, Uram, legyen meg a te akaratod, mindig érkezett a megoldás. Az Isten bizalmasának lenni és ráhagyatkozni az Ő akaratára, az egyik legbensőségesebb Isten-élmény.
15 esztendeje a Váci Egyházmegye főpásztora. Püspöki hivatali ideje alatt milyen főbb változások történtek az egyházmegye életében, s mit tart a legnagyobb fejlődésnek?
Az idei 15 éves számvetésnél, a papi helyzet kérdése foglalkoztat a leginkább. Megdöbbentő ez az időszak, a számok tekintetében mindenképp. A Váci Egyházmegye papjainak létszáma 200-ról 150-re csökkent. Közel 90 papot temettem el ebben a másfél évtizedben. Nemrégiben Turay Alfréd atya aranymiséje kapcsán mosolyogva hallgattam egy régi kedves történetet, miszerint amikor őt pappá szentelték az akkori püspök azt mondta, hogy nem lehet megvárni a júniust, és felszentelte őket áprilisban, a paphiányra hivatkozva. Történt mindez 50 évvel ezelőtt, mikor egy plébániára akár több pap és káplán is jutott. Hol vagyunk ma már ezektől az időktől... A hagyományos papi utánpótlás sem éppen a virágkorát éli, hiszen a kispapjaink száma a felére csökkent. Ezek olyan tények, amelyekkel nehéz szembe nézni. De beletörődni sem kell. Ott van rögtön a napos oldal, ahol nem lehet nem észrevenni az Úristen gondoskodását. Püspökségem kezdetén elkezdtük az akolitus képzést és ebben több pap társam is segített. Örömmel mondhatom, hogy ma már több mint 200 felavatott akolitusunk szolgál az egyházmegyében. Közben pedig elindítottuk a családos diakónusok képzését is, s itt is folyamatos fejlődést látok, ami a jövő szempontjából bizakodásra ad okot.
Püspök atya hogyan látja a jövő Egyházát?
Egyértelmű számomra, hogy a Jóisten a jövő Egyházában nemcsak a papoknak, de mindenkinek feladatot szán. Anyák napja után, a családok évében nagy öröm számomra, mikor látom, hogyan kovácsolódnak össze a fiatal családok. A Cursillo, a Fokoláre, vagy a Szentjánosbogár és a többi lelkiségi mozgalom mind-mind ilyen közösségépítő lelki háttér. A családokon keresztül pedig új lendületet kaphat az Egyházunk. Miközben panaszkodunk és szomorkodunk, hogy kevesebb papunk van, néznünk kellene a másik oldalt is, ahol egyre több az elkötelezett és hűséges munkatársunk. A feladatok szétosztásában „ugyanazzal a hittel itatott át bennünket” de mindegyikünknek más és más a szolgálata. Az egyik tanít, a másik gyógyít, a harmadik szervez és még sokáig sorolhatnám. Ami a legfontosabb, hogy mindenkinek helye van a misztikus Krisztus testben. Egymásért vagyunk, és egymással szeretetközösségben jelenítjük meg az Úr Jézust.
Miklós atyát sokan a derű püspökének is nevezik. Honnan ered ez a szűnni nem akaró jókedv?
Isteni adomány ez, amit örökségül kaptam. Azt írja Szent Pál: „öröm és béke a Szentlélekben”. A Mennyei Atya megőrzött engem ebben a gyermeki lelkületben 75 évesen is. Ez nagy ajándék és ezért csak hálával tartozom. A Jóisten iránti bizalommal az Ő jelenlétének az élményével szeretném továbbra is szolgálni a Katolikus Egyházat és a rám bízott közösséget. Igent mondani újra és újra és elköteleződni a Szentlélek segítségével, ez mindannyiunk feladata. Törekszem a hitből fakadó béke és a belső egyensúly megőrzésére és hiszem, hogy a Jóisten a jövőben is oda vezet, ahol a legnagyobb szükség van az Ő szeretetének a továbbadására.
Lonkay Márta/Keresztény Élet
Fotó: Fekete István
2024. május 4. szombat
Flórián és Mónika
Búcsúbeszédében Jézus így szólt övéihez: „Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg: engem előbb gyűlölt. Ha a világból volnátok, szeretne titeket a világ, mint övéit. De ti nem vagytok a világból, mert...