» HÍREINK »
Az idén, az első búcsú ünnepségen szentmisét mutatott be a megyéspüspök, valamint megáldotta a szentélyben elhelyezett Szűz Mária a kis Jézussal ábrázoló festményt és Szent László király büsztjét.
A településtől mintegy fél órás gyaloglással elérhető kör alakú kápolna egy éve épült és 2017. június 24-én áldotta meg a főpásztor. Az épület Negyela Zsoltnak köszönhető, aki egy zarándoklaton, az Őrvidéken egy templomrom oltáránál hallotta meg a hívást, hogy neki is templomépítővé kell válnia. Sok barát és a család segítségével felépülhetett meg a kápolna.
Zarándokok, turisták, vagy pihenni és elmélyülni vágyók bármikor elgyalogolhatnak a körkápolnához, továbbá első szombatonként szentmisén is részt vehetnek ott.
Fotó: Kereskényi Ildikó
Váci Egyházmegye
2024. május 7. kedd
Gizella
Búcsúbeszédében Jézus ezt mondta tanítványainak: „Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem. Senki sem kérdi közületek, hová mégy. De mivel ezt mondtam nektek, szomorúság tölti el szíveteket. Pedig én az igazságot...