» HÍREINK »
Az idei évben a helyiek szentmise keretében Dr. Beer Miklós váci megyéspüspökkel együtt imádkoztak és kérték Mária közbenjárását Magyarországért és a magyar nemzetért.
A főpásztor homíliájában a fiatalok idősekhez való fordulásáról elmélkedett: „a fiataloknak alkalmazkodni kell a mai rohanó világhoz, de sosem szabad megfeledkezzenek az idős embertársaikról, akik tapasztalatukkal, bölcsességükkel és szeretettükkel próbálnak utat mutatni az ifjabb generációnak”. Az időseknek pedig arra hívta fel a figyelmét ne legyenek előítéletesek az új generációval, segítsék őket, hogy építsék a jövőt. Vezessék türelemmel, kitartással és őszinte szeretettel a fiatalokat a helyes úton, még ha az néha rögösnek bizonyul is. „A világnak egyaránt szüksége van fiatalra és idősre”- hangsúlyozta a püspök atya, majd Szent II. János Pál pápa személyén keresztül, buzdította a jelenlévőket: „Kedves fiatalok, legyen az a szent ambíciótok, hogy szentek legyetek, miképpen Ő is szent.[…], ne féljetek az ezredforduló szentjeivé válni!”.
A helyiek nagy lélekkel készültek a búcsúra, amely a templomdíszítésben, a köszönetnyilvánításokban és a szeretetvendégségben egyaránt kifejeződött. Az ünneplőket pedig a Úristen, a szentmisét követően, két szivárvánnyal ajándékozta meg.
Fotó: Handó Máté
Váci Egyházmegye
2024. szeptember 21. szombat
Máté és Mirella
Abban az időben amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámasztalnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus az ő házában...