» HÍREINK »
A rehabilitációs osztály betegei az ünnepeket és az évszakok változását a családtagok és a kórház dolgozói által élhetik át. Ennek megfelelően a szervezők vágya az volt, hogy tavaszi teaházas és cukrászdás hangulatot varázsoljanak a betegek számára a kórházi ebédlőbe, ahol a betegek egy rövid ideig kizökkenhetnek a kórházi kórterem bezártságból és megérezhetik a tavasz közelségét.
Max Lucado Értékes vagy! című meséjét adták elő a dolgozók, a betegek is bekapcsolódhattak az előadásba, mindeközben teaházi zenét hallgattak, teát és süteményeket fogyaszthattak. A délután meghitt beszélgetéssel folytatódott és a résztvevők apró igazságokon és hétköznapi huncutságokon tudtak jókat együtt kacagni, örülni a tavasznak és egymásnak, valamint az ajándékba kapott kézzel festett bögréknek.
A teljes írás ITT olvasható.
Forrás és kép: Váci Egyházmegyei Kórházlelkészi Szolgálat
Váci Egyházmegye
2024. május 8. szerda
Mihály
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától...