» HÍREINK »
Salgótarjánban az acélgyár által adományozott területen 1932-ben készült el a rendház, majd 1936-ban szentelték fel a vele egybe épített plébániatemplomot Szent József tiszteletére.
***
Az Acélgyári úton található épületegyüttesen legfőképpen, a szükségessé vált, energetikai korszerűsítéseket végezték el. A Váci Egyházmegye és a Magyarország Kormánya által támogatott, EGYH-KCP-16-P-0109 azonosító számú „Salgótarján Vasgyári templom felújítása” című projekt keretében a következő munkálatok valósultak meg:
-felújításra került az épület homlokzata, megtörtént a homlokzati nyílászáró szerkezet cseréje, korszerű hőszigetelt üvegezésű ajtók és ablakok kerültek a régiek helyére, illetve a templom modern stílusú, színes üvegezésű acélszerkezetes ablakainak és patinás faszerkezetű bejárati ajtóinak felújítása, helyreállítása is megtörtént;
-elvégezték az épületegyüttes rézlemez tetőfedésének és tetőszigetelésének a javítását és részleges cseréjét is, a bádogos szerkezetek javításával és részleges cseréjével együtt;
-megszépült az épület környezete, felújították a kerítést, a térburkolatot, a lépcsőt és előtetőt, valamint a garázsokat;
-megújult a pinceszint, megtörtént a templom, a rendház akadálymentesítése, a teljes épületgépészeti felújítás, a fűtés korszerűsítése,
-sor került az elektromos hálózat felújítására, új homlokzatvilágítás kiépítésére és napelemes rendszer telepítésére is sor került.
Fotó: Dobos Gábor
Váci Egyházmegye
2024. május 7. kedd
Gizella
Búcsúbeszédében Jézus ezt mondta tanítványainak: „Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem. Senki sem kérdi közületek, hová mégy. De mivel ezt mondtam nektek, szomorúság tölti el szíveteket. Pedig én az igazságot...