» HÍREINK »
A hívek – közöttük sok iskolás – a Szentlelket hívták, hogy segítségével az előttünk álló tanév feladatait töretlen hittel és kitartó szorgalommal tudják megvalósítani. Plébános atyánk szeretettel szólította meg a leendő elsősöket, akik megszeppenve próbálták megfogalmazni érzéseiket: Egy kicsit izgulok, de várom is -- hangzott az egyik elsős válasza plébános atya kérdésére.
Szentbeszédében Levente atya kiemelte, hogy a tanév első napjainak izgalmát egy-két hét múlva felváltják a napi rutin feladatai, de, reméli, hogy a diákok azokkal is örömmel birkóznak meg. A szülőket arra kérte, hogy ne az elvárások álljanak az első helyen, hanem engedjék gyereknek lenni, játszani csemetéiket.
A szentbeszéd után a gyerekek csillogó szemmel emelték magasba iskolatáskáikat és várták, hogy atya megáldja azokat. A csömöri hívek először voltak részesei ilyen eseménynek, így valamennyien meghatottan és örömmel figyeltük azt. Kívánjuk, hogy az új tanévben gyermekeink szívében áradjon a krisztusi szeretet, ők maguk pedig törekedjenek a jóra.
Szöveg: Bándiné Tóth Klára
Fotó: Bándi Gyula
Váci Egyházmegye
2024. május 7. kedd
Gizella
Búcsúbeszédében Jézus ezt mondta tanítványainak: „Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem. Senki sem kérdi közületek, hová mégy. De mivel ezt mondtam nektek, szomorúság tölti el szíveteket. Pedig én az igazságot...