HIT ÉS HIVATÁS CÍMMEL INDUL PORTRÉMŰSOR SOROZAT A CREDO HÁZBAN
2019. szeptember 27.
A Credo-ház vendége Oláh Zoltán Kossuth-díjas balettművész volt, akivel Jákfalvy Kata beszélgetett szeptember 26-án, a Hit és hivatás portréműsor keretében.
A Ház októberi vendége, Hirling Zsolt világbajnok evezős lesz - mondta el Lonkay Márta a Credo-ház programszervezője.
2024. szeptember 11-én az egyházmegyei Szamaritánus Szolgálat intézményeinek vezetői Vácról Mátraházára zarándokoltak. Az egynapos programon intézményvezetők, gazdasági vezetők, vezető ápolók vettek részt, összesen huszonhét fő.
A Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálat Intézményfenntartó Központ munkatársának a beszámolóját közöljük.
Szeptember 14-én, szombaton a Váci Egyházmegye hitoktatási igazgatósága szakmai napot tartott hittanárok számára a PüspökVác Látogató-és Rendezvényközpontban. Az évente kétszer megrendezett egésznapos program célja, hogy az egyházmegye hitoktatóinak lehetősége adódjon a találkozásra és a közös formálódásra. A szakmai napra, melyen a mai fiatal generáció jellemzőiről, kihívásairól hallhattak előadást a résztvevők, Marton Zsolt váci megyéspüspök is ellátogatott.
„Ígérem, hogy az Evangélium vezetésével járom az üdvösség útját, és missziós küldetésemet minden erőmmel teljesítem!” – vállalták a váci Hétkápolna kegyhelyen tett ígéretükben a Munkásmisszió, az „MM” tagjai. Fogadalmukat, a hagyományos Mária napi búcsún, szeptember tizennegyedikén, szombaton délutánján mondták el a dr. Varga Lajos segédpüspök által celebrált szentmisén. Szurmay Zoltán írását olvashatják.
Marton Zsolt püspök és a Váci Egyházmegyei Karitász munkatársai és önkéntesei is kivették a részüket Vácon az árvízi védekezésben szeptember 18-án délelőtt. A homokzsákok töltésében segítettek és szendvicseket osztottak a Kőhídnál.
A családok imaéletével foglalkoztak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családügyi Bizottsága által szervezett őszi hagyományos családpasztorációs papi találkozó résztvevői. Szeptember 17-én Budapesten, az MKPK irodaházában két nagycsaládos szülő – egy édesanya és egy görögkatolikus pap – családi és szakmai tapasztalataiból merítve beszélt az imaéletről. A Magyar Kurír beszámolóját adjuk közre.
Abban az időben amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámasztalnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus az ő házában...
Tájékoztatjuk, hogy a felhasználói élmény javítása, a böngészőprogramjának biztonságos használata, valamint a weboldal forgalmának elemzése érdekében sütiket alkalmazunk.
Kérjük, adja ehhez hozzájárulását az Elfogadom gombra kattintva!
Adatkezelési tájékoztató