» HÍREINK »
Tudtuk, hogy minek vagyunk a részesei, minden nap lázas várakozással telt a premierig, hiszen kérdéses volt, hogy egyáltalán engedik-e a bemutatót. Az hamar kiderült, hogy Sütő András nem jöhet Magyarországra az alkalomra, ezért mi színészek azt találtuk ki, hogy tiltakozásunk kifejezéseként nem hajolunk meg. Csak egymás mellett állva fogadtuk a tetszésnyilvánítást, a taps csaknem harminc percig tartott, szembe nézve a közönséggel. Torokszorító este volt, és valahol tényleg a rendszerváltás nyitánya. Aztán pedig minden előadáskor hasonló élményben volt részünk, összesen több mint kétszázszor játszottuk a művet. Az elhangzó szép imák révén is valami hihetetlen erős hitet érezhettünk meg benne mindannyian, mi játszók és a nézők egyaránt - emlékezett Kubik Anna.
A hitre vonatkozó kérdés kapcsán a vendég azzal kezdte, hogy ilyenkor mindig egy kicsit zavarban van, mert neki ez természetes, úgymond beleszületett, otthonról, nagyszüleitől, szüleitől kapta az indíttatást.
- Szülőhelyem, Ősi község katolikus temploma meghatározó szakrális hely a családunk életében, mostanában újítja fel kívül-belül az egyházközség, a lehetőség megteremtéséhez a magam módján én is igyekszem hozzájárulni. Legszebb gyermekkori emlékeim közé tartozik, ahogy ott vagyunk az akkoriban még főleg latinul celebrált szentmiséken, advent idején a rorátékon is, mindez egész életre szóló útravaló. Az a nagy álmom, hogy újra olyannak láthassam a templomot, amilyennek gyerekként láttam, nekem ott indult el a fantáziám az életre, mindenre - mesélte Kubik Anna.
A szerepek kapcsán a művésznő megemlítette: az elmúlt csaknem négy évtizedben több mint százhúsz főhőst, vagy úgymond kisebb karakterszerepet formált meg, de így is számos felkérésre nemet mondott, mert érvényesnek gondolja magára nézve Babits: Zsoltár gyermekhangra című művének azon sorát, mely szerint "...hang vagyok az Ő szájában", s komolyan gondolja azt is, hogy színésznek lenni különleges felelősséggel járó küldetés.
- Tudom, hogy ez a szó mára jobbára pejoratív értelmet kapott, de nem értem miért, hiszen igenis van az embernek küldetése. Én úgy gondolom, hogy akkor vagyok a helyemen, amikor valaki már szól belőlem, és valami szól belőlem. Tehát mondom, egyre mondom, amit mondanom kell, de csak akkor, ha van okom rá - fogalmazott Kubik Anna.
Hozzátette: bizony számos felkérést visszautasított pályafutása során, mert például nem hajlandó trágárkodó szerepet eljátszani, ilyen hangvételű előadásban részt venni, ahogy természetesen olyanban sem, amelyik kifigurázza az egyházat, a vallást - szavai szerint kell tudni nemet mondani, ha az ember hű akar maradni a hitéhez, meggyőződéséhez.
- Még egy dolgot megemlítek, mert előfordul, hogy az embernek nehezére esik egy-egy estén színpadra lépni valamilyen figura bőrébe bújva. Hiszen van például olyan szomorú élethelyzet, amikor kifejezetten szenvedést jelent mondjuk egy mulatságos szerep eljátszása. Egy ilyen alkalommal a lelki vezetőm azt mondta, hogy ajánljam fel a küzdelmemet az elhunyt szerettemért. Ez nagyon jó tanács volt, már többször segített a bajban. Ilyenkor megrázom magam, kimegyek a színpadra, még ha a jelenet után a színfalak mögött összeroskadok is, de hát ez is része a színészsorsnak - mondta a művésznő.
Szóba kerültek a székesfehérvári kezdeményezésű nyári erdélyi gyermek verstáborok is, amelyekben szintén főszerepet játszik Kubik Anna, másokkal együtt meghatározva a programot és az alkalmankénti tematikát, így fókuszba került már a hazaszeretet, az Isten, a szerelem, az 56-os forradalom és szabadságharc, jövőre természetesen Trianon tragédiája lesz a fő téma, s különös lelki élmény a fiatalokkal a csíksomlyói hegynyeregbe zarándoklás és az ottani misehallgatás.
A program zárásaként a vendég búcsúzóul elszavalta egyik legkedvesebb, ars poeticának, hitvallásnak is beillő versét, Reményik Sándor: "Ne ítélj" című művét.
A sorozat házigazdája, Marton Zsolt megyéspüspök a pódiumbeszélgetés végén - megemlítve, hogy annak idején ott volt a közönség soraiban a legendás Advent a Hargitán bemutatón - köszönetet mondott Kubik Annának azért, amit a magyar nyelvművelésért, a művészetért tesz, Isten szépségét és jóságát is megmutatva.
Szöveg: Ribáry Zoltán
Fotó: Fekete István
2024. szeptember 21. szombat
Máté és Mirella
Abban az időben amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámasztalnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus az ő házában...