CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Az ökumenikus imahetet követő napon, a holokauszt nemzetközi emléknapján január 27-én, a Váci Egyházmegye közösségi házában, a Credo-házban immár harmadik alkalommal gyűltek össze különböző felekezetű keresztény – katolikus, evangélikus, református, baptista – és zsidó hitű emberek, hogy együtt imádkozzanak, tanítsák egymást és testvéri szeretettel legyenek egyek az Úrban.A Váci Regőczi kápolna kórusának, „Szeretet áradjon köztünk” kezdetű bevezető énekét követően Marton Zsolt váci megyéspüspök köszöntötte az egyházi vezetőket, a jelenlévőket és emlékeztetett arra, hogy zsidó embertársainkra, mint idősebb testvérre tekinthetünk: „az egész emberiség egy hajóban utazik, amelyben meg kell tanulnunk elfogadni és szeretni egymást és ebben a szeretetegységben tudunk együtt lenni” – mondta. Majd elődje Dr. Beer Miklós nyugalmazott püspök megemlékezett a holokausztról és az imaórát a bocsánatkérés, a kiengesztelődés, a megbocsátás alkalmának nevezte.
Az imaalkalmat a továbbiakban Dr. Szécsi József, a Keresztény - Zsidó Társaság főtitkára vezette, aki a legfontosabb kapcsolódási pontnak az imát nevezte. Beszélt a keresztény-zsidó közeledés folyamatáról, emlékeztetett arra, hogy ne a tragédiák hozzanak változásokat és figyeljünk tanításainkban, hitoktatásunkban a II. Vatikáni Zsinat NOSTRA AETATE kezdetű nyilatkozatában írtakra. „4. …az Egyház nem feledkezhet meg arról, hogy az ószövetségi kinyilatkoztatást annak a népnek közvetítésével kapta, melyet Isten a maga kimondhatatlan irgalmasságából arra méltatott, hogy megkösse vele az ó szövetséget. Az Egyház ugyanis hiszi, hogy Krisztus, a mi békénk, keresztjével kiengesztelte a zsidókat és a pogányokat és a kettőt önmagában eggyé tette. Az Egyház azt is mindig szem előtt tartja, amit Pál apostol mondott a vérrokonairól: „Övék az istenfiúság, a dicsőség, a szövetségek, a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek. Övéik az atyák és test szerint közülük származik Krisztus (Róm 9,4--5)”.
Dr. Róna Tamás főrabbi a zsidó hagyományról elmélkedett, amely annak megértését szolgálja, hogyan lehet a rabláncainktól megszabadulni. Hangsúlyozta, hogy érdemes a másik emberért imádkozni és, ha képesek vagyunk meglátni magunkat a másikban, az Örökkévaló hívó szavát tanítsuk közösen, és emeljük fel szavunkat az elveszettekért. Hittel éljünk törvényeinkkel és tiszteljük a másik törvényét, majd a faültetés minden értelemben vett lényegét emelte ki.
Az imaest következő részében Csuka Tamás református tábori püspök a hittel rendelkezők feladatáról, a lelki és szellemi világosság átadásáról, Dr. Borsi Attila János református lelkész az éberség, a békesség és a hit fontosságáról beszélt, amely nem engedi be a félelmet és a megfélemlítést. Majd Detre János evangélikus lelkész-esperes osztotta meg gondolatait, aki az Isten igéjét tartópillérnek nevezte.
A program végén, mintegy összegzésként Dr. Csáki Tibor plébános „befogadó szeretetre teremtettünk” gondolatot hangsúlyozva mutatott rá arra, nem lehetünk senkivel szemben kirekesztőek, bárkitől tudunk tanulni, Szent Pál is a pogányok emberségét méltatta. Rolik Róbert esperes, plébános pedig Szent Pál fáradhatatlan szolgálatkészségét állította példaként elénk, azt hangsúlyozva legyünk mások számára áldás.
Az imaest Róna Tamás és Marton Zsolt áldásával zárult.
Szöveg és kép: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 26. vasárnap
Anikó és Anna
Abban az időben ezt mondta Jézus a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet....
Összes program »