» HÍREINK »
A Váci Regőczi kápolna kórusának, „Szeretet áradjon köztünk” kezdetű bevezető énekét követően Marton Zsolt váci megyéspüspök köszöntötte az egyházi vezetőket, a jelenlévőket és emlékeztetett arra, hogy zsidó embertársainkra, mint idősebb testvérre tekinthetünk: „az egész emberiség egy hajóban utazik, amelyben meg kell tanulnunk elfogadni és szeretni egymást és ebben a szeretetegységben tudunk együtt lenni” – mondta. Majd elődje Dr. Beer Miklós nyugalmazott püspök megemlékezett a holokausztról és az imaórát a bocsánatkérés, a kiengesztelődés, a megbocsátás alkalmának nevezte.
Az imaalkalmat a továbbiakban Dr. Szécsi József, a Keresztény - Zsidó Társaság főtitkára vezette, aki a legfontosabb kapcsolódási pontnak az imát nevezte. Beszélt a keresztény-zsidó közeledés folyamatáról, emlékeztetett arra, hogy ne a tragédiák hozzanak változásokat és figyeljünk tanításainkban, hitoktatásunkban a II. Vatikáni Zsinat NOSTRA AETATE kezdetű nyilatkozatában írtakra. „4. …az Egyház nem feledkezhet meg arról, hogy az ószövetségi kinyilatkoztatást annak a népnek közvetítésével kapta, melyet Isten a maga kimondhatatlan irgalmasságából arra méltatott, hogy megkösse vele az ó szövetséget. Az Egyház ugyanis hiszi, hogy Krisztus, a mi békénk, keresztjével kiengesztelte a zsidókat és a pogányokat és a kettőt önmagában eggyé tette. Az Egyház azt is mindig szem előtt tartja, amit Pál apostol mondott a vérrokonairól: „Övék az istenfiúság, a dicsőség, a szövetségek, a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek. Övéik az atyák és test szerint közülük származik Krisztus (Róm 9,4--5)”.
Dr. Róna Tamás főrabbi a zsidó hagyományról elmélkedett, amely annak megértését szolgálja, hogyan lehet a rabláncainktól megszabadulni. Hangsúlyozta, hogy érdemes a másik emberért imádkozni és, ha képesek vagyunk meglátni magunkat a másikban, az Örökkévaló hívó szavát tanítsuk közösen, és emeljük fel szavunkat az elveszettekért. Hittel éljünk törvényeinkkel és tiszteljük a másik törvényét, majd a faültetés minden értelemben vett lényegét emelte ki.
Az imaest következő részében Csuka Tamás református tábori püspök a hittel rendelkezők feladatáról, a lelki és szellemi világosság átadásáról, Dr. Borsi Attila János református lelkész az éberség, a békesség és a hit fontosságáról beszélt, amely nem engedi be a félelmet és a megfélemlítést. Majd Detre János evangélikus lelkész-esperes osztotta meg gondolatait, aki az Isten igéjét tartópillérnek nevezte.
A program végén, mintegy összegzésként Dr. Csáki Tibor plébános „befogadó szeretetre teremtettünk” gondolatot hangsúlyozva mutatott rá arra, nem lehetünk senkivel szemben kirekesztőek, bárkitől tudunk tanulni, Szent Pál is a pogányok emberségét méltatta. Rolik Róbert esperes, plébános pedig Szent Pál fáradhatatlan szolgálatkészségét állította példaként elénk, azt hangsúlyozva legyünk mások számára áldás.
Az imaest Róna Tamás és Marton Zsolt áldásával zárult.
Szöveg és kép: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
2024. szeptember 21. szombat
Máté és Mirella
Abban az időben amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámasztalnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus az ő házában...