CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Emléknappal tisztelték meg a szolnokiak a szentéletű misztikust, stigmatizált Galgóczy Erzsébetet. A megemlékezésre a megújult szolnoki Vártemplomban került sor 2020. június 28-án, Máthé György esperes plébános szervezésében, melynek főeseménye az ünnepi szentmise volt.Galgóczy Erzsébet élete szorosan kötődik a Vártemplomhoz, mivel 1919-ben 14 évesen az ostromlott templomból kimentette az Oltáriszentséget. Majd élete végéig - 42 éven át - ágyhoz kötötten szenvedett és engesztelt a magyar haza bűneiért. A szentmise bevezetőjében és prédikációjában Máthé György atya a napi evangéliumból kiindulva méltatta Galgóczy Erzsébet hősies életáldozatát.
A szertartás végén Sípos(S) Gyula író beszédével buzdította a megjelenteket az áldozatkész életre. Szavai után Johann Sebastian Bach orgonaműve emelte az ünnepi esemény egyedülállóságát.
Ezt követően a főoltár jobb oldalán, a Szűzanya szobor lábainál - ahol 1919-ben a falban lévő nyíláson át Erzsébet kimenekítette az Oltáriszentséget - elhelyeztek egy öt szál vörös rózsából álló virágcsokrot.
A templomból kijövet a téren az Oltáriszentséget dicsőítő éneket követően Esperes atya röviden szólt, aztán egy verses igaz történetet beszéltek el Galgóczy Erzsébet hősies tettéről.
Az ünnepi alkalom zárásaként Máthé György megáldotta az engesztelő fehér vértanú emléktáblábláját és megkoszorúzták azt.
A templom előtt és annak előterében a résztvevőknek egész nap lehetőségük volt lelkiségi könyvek, füzetek vásárlására.
A beszámolót összeállította: Medveczky István
Az ünnepről a helyi média közvetítését IDE KATTINTVA tekinthetik meg.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel első ízben rendezett nemzetközi kórustalálkozót a Pueri Cantores Magyar Szövetség, közösen a Gödöllői Premontrei Apátsággal. A 14 magyar és 3 külföldi énekkar számára a július 10. és 13. között Gödöllőn zajló esemény nem csupán a közös éneklést, de közös imádságot is jelentett: a pénteki vesperást mintegy 400 diák énekelte az apátság templomában. A Pueri Cantores Magyar Szövetség beszámolóját közöljük.2026. július 22. szerda
Magdolna
A hét első napján, (Húsvétvasárnap) kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment Jézus sírjához. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba,...
Összes program »