CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Legalábbis erre következtethetünk abból, hogy "Az Én Templomom" pályázati felhívásunkra egyházmegyénk 121 településéről közel 1200 alkotást küldtek be templomjáró fiataljaink. Fantasztikus rajzok és fényképek születtek, gratulálunk, nagyon köszönjük őket! Korábbi ígéretünket beváltva most egy virtuális tárlat keretében közzé tesszük őket, hogy ki-ki megkereshesse a saját templomát!Ilyen az én templomom
A tavalyi év októberében egyházmegyénk két jeles főpásztorára emlékeztünk: Csáky Károly Emmánuel és Hanauer Árpád István püspökökre. A Váci Egyházmegyei Könyvtár koordinálásával szervezett rendezvényfolyam része volt "Az Én Templomom" címmel meghirdetett rajz- és fotópályázat. A pályázatra rekord mennyiségű alkotás érkezett: 121 településről közel 1200 rajz és fotó. Visszatekintve talán nem túlzás azt mondani, hogy sikerült megmozgatni egyházmegyénk ifjúságát, az óvodásoktól egészen a középiskolásokig. A fiatalok ceruzát, ecsetet, fényképezőgépet ragadtak és megörökítették falujuk, városuk ékességét, közösségeik szívét - az "Ő Templomukat". A verseny sikere ugyanakkor csak kis részben tulajdonítható nekünk szervezőknek, a döntő rész azoké, akik segítették a gyermekek munkáját: a szülőké, a hittantanároké, a szaktanároké és az iskoláké. Ezúton köszönjük nekik lelkes közreműködésüket!
Egy évvel ezelőtt sajnos az idő rövidsége és a megfelelő kiállítási tér hiányában nem volt mód bemutatni ennyi csodálatos alkotást egy helyen, Kicsit megkésve ugyan, de a díjátadó ünnepség alkalmával tett vállalásunknak eleget téve egy virtuális tárlatot készítettünk, ahol nem csak a díjazott alkotások, hanem az összes pályamunka megtekinthető.
A pályamunkák a település linkjére kattintva érhetők el, az alábbi linken:
http://konyvtar.vaciegyhazmegye.hu/
Forrás és kép: Váci Egyházmegyei Könyvtár
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 24. péntek
Kincső és Kinga
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást,...
Összes program »