
„Nem vagyunk egyedül az Univerzumban!” Istent tagadó embertestvéreinknek ez az egyik alaptézise – hogy ne mondjam: vesszőparipája. Abbéli igyekezetüket, hogy az embert tegyék meg a Világmindenség urának, csak abbéli igyekezetük múlja felül, hogy mégse az ember üljön egyedül a trónon. Sőt! az ezirányú víziókban az idegenek legtöbbször intelligensebbek, mint mi; erősebbek, fejlettebbek. Alakjukról megoszlanak a vélemények a sci-fi magazinok és az evolucionista tanulmányok lapjain, de azt axiómaként kezelik, hogy: vannak.
Ha mármost egy ilyen fanatikusnak, aki ezzel véli bosszantani a jámbor hívőt, hogy „Nem vagyunk egyedül az Univerzumban! (beee!!)” azt feleli az ember: hát persze, hogy nem! – az illető minimum meghökken. Ha meg hozzátesszük, hogy: épp ezt mondom én is, hiszen Valaki megteremtett minket – gúnyos kacajjal igyekszik leplezni azt, hogy a saját szavaival fogtuk meg. Magabiztossága csak akkor tér vissza, ha az angyalokat is belevesszük neki a felsorolásba. Ekkor ugyanis a) végképp gyengeelméjűnek nyilvánít bennünket; b) örömmel nyugtázza, hogy valamiben egyetértünk, merthogy ő is nemrég olvasott egy jó könyvet az angyalokról, és az eheti horoszkópjában is van valami róluk. De hogy azok is, mi is teremtmények volnánk?! Na neem!
Sajnálom az ilyen szerencsétleneket. Nem látják az egyik angyaltól a másikat. Nem tudják, hogy egy (a Teremtőt nem letagadó, hanem elutasító) szellem, a Sátán hazugságának áldozatai. Ha meg Isten elküldi segítségükre az ő angyalát, ufónak fogják vélni, csak hogy igazuk legyen.
Mi azonban örüljünk. Ünnepeljük ma a barátainkat, akik színről-színre látják Istent, és az a küldetésük, hogy mi, emberek, ne legyünk egyedül.
Magyar Bertalan