
Gazdagréti Szent Angyalok templom ad otthont annak a dicsőítő estnek és szentmisének, amely április másodikán, az Irgalmasság Vasárnapjának előestéjén kerül megrendezésre, este hat órai kezdettel.
Az Eucharist együttes, a Cantate Vegyeskar, a Boanergész együttes és a Pasaréti Szent Antal Kórus közösen szolgálnak majd a szentmisén, ahol újra felhangzik a Gável Gellért -
Sapszon Ferenc szerezte „Mise Gitáron” elnevezésű kompozíció.
A szentmisét az Isteni Irgalmasságról szóló áhítat követi az Eucharisztia jelenlétében,
ahol közösen énekeljük el az újonnan megzenésített Irgalmasság Rózsafüzérét, valamint bemutatásra kerül az Ifjúsági Világtalálkozó himnuszának magyar nyelvű
változata, a közel százfős kórus előadásában.
Este nyolc órától dicsőítő koncerttel folytatódik az alkalom az
Eucharist együttes vezetésével, amely várhatóan
este fél tíz után fejeződik be.
Az eseményre a belépés díjtalan, de a rendezvény technikai költségeihez önkéntes hozzájárulásainkat várják.
Az Irgalmas Jézus ünneplésére mindenkit szeretettel hív és vár a Szent Angyalok templom közössége, április másodikán, este hat órától.
Az ünnepi eseményt megelőzi egy három alkalmas dicsőítő szeminárium, amelynek keretén belül magas szinten sajátíthatjuk el azokat az énekeket, amelyekkel közösen dicsérjük majd Istent április másodikán. A mindenki számára nyitott alkalmak időpontjai:
február 13, február 27. és március 19.
Helyszíne a Szent Angyalok templom
http://www.magyarkurir.hu/esemenyek/irgalmassag-koncert--dicsoito-est-a-gazdagreti-szent-angyalok-templomban