Betörtek Szolnokon az újvárosi Szentlélek-templomba, a vandálok által okozott kár körülbelül félmillió forint - közölte a Kőrösi úti katolikus temető bejáratánál levő templom plébánosa hétfőn az MTI-vel. Föltörték a tabernákulumot és szétszórták az Oltáriszentséget. Tizennyolc réz gyertyatartót elvittek.
Máthé György elmondta: hétfő reggel hét órakor a gondnok észlelte a történteket. Hozzátette, úgy tűnik, belülről csavarozták ki az ajtókat. Elképzelhető, hogy a vasárnap délelőtti mise után - amelyen mintegy százan vettek részt - bújt meg valaki a templomban.
Máthé György közölte: tizennyolc nagyméretű, réz gyertyatartó tűnt el, több gyertyatartót felborítottak, szétszórták az Oltáriszentséget, felfeszítették a tabernákulumot (szentségházat), egy keresztet eltörtek, többet elferdítettek. A templom öt perselyét szétverték, de csak az egyikben találhattak pénzt, legfeljebb két-háromezer forintot. A legértékesebb kegytárgyakat - a kelyhet és a szentségtartót - nem vitték el.
A plébános szerint az elkövetőknél nem volt zseblámpa, mert mindenhol - a terítőkön, az oltáron - égő gyertyák nyomai láthatók. Érkezésükkor egy gyertya még égett és kis híján lángra is kapott egy terítő.
Pásztorné Kovács Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfő délután azt közölte, hogy a helyszínelés még zajlik.