
„Nagyon szeretem Szent Józsefet, mert erős és csöndes férfi” (Ferenc pápa)
Március 19-én, Szent Józsefnek, az egyetemes Egyház védőszentjének főünnepén, Ferenc pápasága kezdetét jelentő szentmiséje bemutatásának ötödik évfordulóján, Csévharasztról, Dr. Beer Miklós püspök atya áldásával indult el tizenöt fős zarándokcsoport a Szentatyához, hogy átadják húsvéti ajándékaikat, amely március 21-én a szerdai általános kihallgatáson meg is történt.
Az ajándékok; hímes tojás és sonka, amelyek a Csévharaszton, az „Irgalmasság Szigete” néven működő - hátrányos helyzetű embereknek létrehozott - gazdaságból valók, valamint egy Erdélyben faragott Szent József-szobor, amelyet Péter Pál szobrász készített.
A zarándoklat főszervezője Antal András diakónus volt, aki Csépa, és Csévharaszt polgármestereivel, a csépai plébánia több munkatársával, illetve több roma fiatallal utazott Rómába.
Ferenc pápa nagy szeretettel üdvözölte a magyar zarándokokat és hálás köszönetét fejezte ki a húsvéti ajándékokért, és egyik legkedvesebb szentjéről készült szoborért, majd megáldotta a zarándokokat és itthonról vitt, fából készűlt keresztjüket.
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI
Bölönyi Gabriella/Váci Egyházmegye