Június 1-én, pénteken délután a Váci Püspöki Palota kertjében dr. Beer Miklós váci megyéspüspök beöltöztette énekkari liturgikus ruháikba a Váci Székesegyház Szent Cecília Kórusának új tagjait és a Váci Székesegyházi Kórusiskola elsős kórusosztályát. A Kórusiskola harmadik osztályos diákjai pedig hűségük jeléül Krisztus keresztjét kapták. Az ünnepségen vette át oklevelét a Váci Egyházmegyei Kántorképző Tanfolyam végzőse is.
A három zenei intézmény tagjai apostoli feladatot látnak el a püspöki székhelyen és mindenhol, ahol küldetésük alkalmával megszólalnak. A kóruséneklés és a kántori hivatás gyakorlása által Isten sokakat megérintett már rajtuk keresztül. A beöltözési szertartás alatt a székesegyházi kórusok és a kántorképző növendékei együtt énekeltek.
Varga László atya a Székesegyházi Kórusiskola vezetője, a kántorképző igazgatója, a váci székesegyház karnagya bemutatta a beöltözésre készülő gyermekeket és felnőtteket. Elmondta, hogy „Jézus ruháját” azért öltik magukra, mert szeretnének hasonlóvá válni hozzá. Ezért teszik le, illetve újítják meg ilyenkor minden évben fogadalmukat is: „minden lehetőt megteszek, hogy másokon segítsek”.
Beer Miklós püspök szenteltvízzel meghintette a ruhákat, kereszteket és gallérokat, aztán a szülők segítségével egyenként öltöztette be a Kórusiskola kis énekeseit, majd a felnőtt énekkarosokat és kérte őket, hogy ígérjék meg Isten és a hívő nép színe előtt, hogy a rájuk bízott liturgikus szolgálatot lélekkel, áldozatkészen és hűséggel fogják végezni.
A főpásztor örömét fejezte ki, hogy újra együtt ünnepelhet a régi énekesekkel és köszöntötte az új, beöltözésre készülő, székesegyházi énekkarosokat. Példamutató életükön, templomi énekesi szolgálatukon keresztül sok ember talál majd rá a jövőben is Jézusra, énekükön keresztül pedig sugározzák továbbra is Isten jóságát, szépségét és szeretetét – mondta a váci megyéspüspök. Ezt követően a Székesegyházi Kórusiskola énekesei szüleinek megköszönte, hogy elhozták gyermeküket a szolgálatra és megbíznak tanáraikban. Végül az oktatókhoz fordult és köszönetét fejezte ki, hogy segítenek a gyerekekkel megszerettetni a szent zenét, a szép éneklést és muzsikálást, hiszen a kórusiskolások az ének mellett hangszeres oktatásban is részesülnek.
„Hálát adok értetek és kérem, a Jóistent őrizze meg szívetekben a lelkületet, a hűséget és a szeretetet, legyetek önzetlenek, segítőkészek és figyeljetek egymásra” – buzdított a püspök.
A megjelent énekesek együtt köszöntötték születésnapján megyéspüspöküket, aki ezen a napon töltötte be hetvenötödik életévét. Majd szeretetvendégség vette kezdetét a püspöki palota kertjében, ahol tovább mélyültek az emberi, szakmai és baráti kapcsolatok a jelenlévők között.
Abban az időben: Egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt: „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit...
Tájékoztatjuk, hogy a felhasználói élmény javítása, a böngészőprogramjának biztonságos használata, valamint a weboldal forgalmának elemzése érdekében sütiket alkalmazunk.
Kérjük, adja ehhez hozzájárulását az Elfogadom gombra kattintva!
Adatkezelési tájékoztató