Dokumentumfilm készül a Maghar Akadémia és a Pannoniay FilmStudio Hungary együttműködésében, mely Burián László esperes atya példaértékű életútját kívánja bemutatni.
Burián László katolikus papként mindig kiállt a szlovákiai magyarokért, hitet téve embersége mellett, tisztelvén másokat is. 1922. augusztus 19-én született Szencen. Papi pályáját a Nyitra melletti Krušovcén (Nyitrakoros) kezdte, majd 1947-ben a cseh határvidékre ment, ahová korábbi magyar híveit deportálták, hogy lelki gondozást nyújtson nekik. Egy év elteltével politikailag nem megbízható személynek nyilvánította a hatalom, és Szlovákiába való visszatérésre kényszerítette.
Élete minden állomását végigjárják az alkotók. Barátai, ismerősei szemszögéből idézik fel munkásságát, mindennapjait; ezáltal méltán megőrizve az utókor számára egy olyan ember cselekedeteit, aki életében a XX. századi történelmünk egyik fontos kérdésére adott választ, mely útmutatást hordoz mind a mai, mind az utánunk következő generációk számára. Az atyát hívei körében szlovák és magyar részről egyaránt tisztelet övezte lelkipásztori hivatásáért. Minden állomáshelyén aktív szerepet vállalt a helyi társadalmi, kulturális életben.
A Sziléziába deportált magyarok lelkipásztori szolgálatára önként jelentkezett, s miután politikai nyomásra el kellett onnan jönnie, folytatta az üldözöttek papi szolgálatát. Akkor is éppen egyik paptársát próbálta segíteni, amikor elfogták és börtönbe zárták. Fájó emlékeit, ahogyan ő fogalmazott: „az emberektől kapott sok szeretet nyomta el.”
Tevékenységéért Pro Probitate díjjal, Szent István-díjjal, Václav Benda-díjjal, a Magyar Köztársaság Elnökének Aranyplakettjével és a Szlovák Köztársaság Aranyplakettjével jutalmazták.
A film önerőből megkezdett kutatási, előkészítési szakasza lezárult. Az elkészült filmelőzetesben Prof. Dr. Vadkerty Katalin beszél a felvidéki kitelepítésekről, megszólal Burián László és dr. Beer Miklós váci püspök, felcsendül Szvorák Katalin művésznő éneke, s a filmet Bészabó András festőművész alkotásai illusztrálják. A film rendezője Pannoniay Boglárka Erzsébet.
Az alkotás hazai és nemzetközi forgalmazását előzetes megállapodás alapján, a Magyarországon és határainkon túl is több éve sikeresen tevékenykedő Anjou LaFayette filmforgalmazó cég vállalta. Venczel Endre, a cég vezetője indította el a Vándormozi programot, melynek célja magas művészi értékű filmalkotások forgalmazása.
A dokumentumfilm előzetesét alább tekinthetik meg.
Abban az időben: Egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt: „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit...
Tájékoztatjuk, hogy a felhasználói élmény javítása, a böngészőprogramjának biztonságos használata, valamint a weboldal forgalmának elemzése érdekében sütiket alkalmazunk.
Kérjük, adja ehhez hozzájárulását az Elfogadom gombra kattintva!
Adatkezelési tájékoztató