A palóc vidék egyik legnagyobb vallásos eseményét, a Szent Anna-napi búcsút tartották meg, július 29-én, vasárnap a Palóc Hagyományéltető Napok keretében. Az ünnepi szentmisére a város polgárain kívül megyénk számos településéről, sőt még Németországból, Felvidékről, valamint Lengyelországból is érkeztek hívek.
A szentmisét megelőzően a nagytemplomtól egy több száz főből álló búcsújáró népviseletes menet indult a Palóc ligetbe, hogy együtt ünnepeljenek, és részt vegyenek a szertartáson. A helyiek elmondása szerint ez az a nap, amikor az ég és a föld összeér. Ekkor ugyanis együtt van jelen az a hagyományőrzés, amely a palóc népre, annak vallásosságára, illetve a kultúra tiszteletére egyaránt régóta jellemző.
Ebben a közös ünnepben osztozott a hívőkkel Dr. Beer Miklós, a váci egyházmegye püspöke is, aki a szentmisét celebrálta. Az egyházi vezető a jelenlévőkkel és a Szűzanyával, Szent Anna drága gyermekével együtt kérte az Úristen kegyelmét, illetve áldását minden földi halandóra.
A megyéspüspök kifejtette: amikor Szent Annát ünnepeljük, nyugodtan kijelenthetjük, hogy ő a béke nagyanyja, akinek az égi közbenjárását kérjük azért, hogy megértsük az Úr Istennek azt az ajándékát, hogy mi alkalmasak és képesek vagyunk arra, hogy szeretetben, békességben éljünk embertársainkkal, és így épüljön Isten országa.
Palócok pártfogója
A Palócföld országhatáron innen és túli községei évről évre nagyobb számban vesznek részt a balassagyarmati Szent Anna-napi búcsún. Jézus nagyanyjának a palócok vallásos kultúrájában különös hely alakult ki, ugyanis a palóc, de valamennyi hazai katolikus asszony kiváltságosan tisztelt szentje lett. Magtalanok, áldott állapotban lévők, női betegségben szenvedők egyaránt nagylelkű pártfogójuknak tekintik.
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: Nem különb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál. Elégedjék meg a tanítvány azzal, ha olyan lesz, mint mestere, és a szolga, ha olyan lesz, mint ura! Ha a családatyát...
Tájékoztatjuk, hogy a felhasználói élmény javítása, a böngészőprogramjának biztonságos használata, valamint a weboldal forgalmának elemzése érdekében sütiket alkalmazunk.
Kérjük, adja ehhez hozzájárulását az Elfogadom gombra kattintva!
Adatkezelési tájékoztató