A váci Püspöki Palota dísztermében, Szent Miklós napján dr. Beer Miklós váci megyéspüspök ünnepi keretek között vehette át a bécsi székhelyű EUROPEAN FATW A COUNCIL FOR HALAL TRANSACTIONS szervezet elismerését, amelyet az egyetemes emberi értékrend védelméért kapott.
A rendezvényen a szervezet elnöke dr. Abdel Rahman Mihalffy Sheik, beszélt a „HALAL”, mint fogalom jelentéséről. A szó maga arra utal, ami megengedett, illetve törvényes a hagyományos iszlám jog (sharia) szerint, főleg az étkezés területén. A szervezet azonban bővített értelmezést ad és az értékek képviseletét az egyetemes emberi értékek védelmét vonja a fogalom alá. Fogalommagyarázatát követően a kitüntetett főpásztort méltatta: „Dr. Beer Miklós egész életében az evangéliumot képviselte, aki a szükséget szenvedők felé mindig odafordult.” Példamutató életéért, szociális missziójáért és az ember, mint legnagyobb érték képviseletéért adták át részére az oklevelet.
Ezt követően a váci megyéspüspök megköszönte az elismerést, amelyet „megerősítő bátorításnak” vesz - fogalmazott -, és reményét fejezte ki az iránt, hogy a jövőben is megtartja a jó és az evangéliumi igazság képviseletét. Majd a történelemben megélt nehézségeken és tragédiákon keresztül mutatott rá a vallásközi párbeszéd fontosságára.
Az ünnepi program Beer Miklós megyéspüspök névnapi köszöntésével folytatódott, majd a rendezvény közös imával, énekkel és szeretetvendégséggel ért véget.
Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak,...
Tájékoztatjuk, hogy a felhasználói élmény javítása, a böngészőprogramjának biztonságos használata, valamint a weboldal forgalmának elemzése érdekében sütiket alkalmazunk.
Kérjük, adja ehhez hozzájárulását az Elfogadom gombra kattintva!
Adatkezelési tájékoztató
A Váci Egyházmegye kizárólag statisztikai jellegű sütiket használ, a honlappal kapcsolatban személyes adat kezelése nem történik!