
„Krisztus bennünk és általunk akarja az Ő szeretetét továbbadni.”
Az Eucharisztia és a papság (egyházi rend) alapításának ünnepét Nagycsütörtökön tartja a Katolikus Egyház, az idei évben is, a hagyományoknak megfelelően, április 18-án délelőtt az egyházmegye papjaiból álló menet indult a Püspöki Palotából a Székesegyházba. A szentmisét Dr. Beer Miklós megyéspüspök mutatta be Dr. Varga Lajos segédpüspökkel és az Egyházmegye papjaival.
A liturgia kezdetén a főpásztor köszöntötte a jelenlévőket. Szent Jánost idézve: „Isten Jézus Krisztusban az Ő szeretetének legnagyobb jelét adta” buzdította paptestvéreit e szeretet továbbadására: „Krisztus az Eucharisztia és az új, apostoli papság alapításában adta át nekünk szeretetét, bennünk és általunk akarja ezt tovább adni” mondta, majd hálát adott az Úristen meghívásáért és bizalmáért, ezt követően név szerint megemlékezett az Egyházmegye jubiláns papjairól.
Beer Miklós szentbeszédében a papság felelősségéről, hitelességéről és a jézusi lelkület jellemzőiről elmélkedett, kiemelve a szegényekhez, elesettekhez, rászorulókhoz való odafordulást: „a papi feladatunk az, hogy a szegényeknek hirdessük az evangéliumot. Jézus a bizonysága annak, hogy a szegényeknek van reményük. Krisztus ránk hagyta: szegények mindig lesznek veletek; nekünk pedig észre kell venni Isten gyermekeit” – hangsúlyozta. Ezt követően a felébredésről, arról az ébrenlétről beszélt, amely a kereszténységet kell, hogy jellemezze: „Mi nem erőltetünk semmit másokra, de jóságunkkal, szeretetünkkel, emberségünkkel meg kell hökkentenünk a körülöttünk lévőket. El kell odáig juttatnunk őket, hogy megkérdezzék: kiért, miért vagyunk mi, keresztények, jó emberek. Engedjük, hogy a Szentlélek vezessen minket, Krisztus önmagát adja nekünk, hogy mi is továbbadhassuk, hogy elhiggye a világ, Isten szeret minket”- zárta szentbeszédét a megyéspüspök.
Szavait követően az egyházmegye papjai megújították a szentelésükkor tett ígéreteiket, majd megszentelték a keresztelendők (katekumenek), és a betegek olaját, valamint a krizmát.
A szertartáson zenei szolgálatot teljesített a Gödöllői Premontrei Schola Balogh Péter Piusz apát vezetésével, a Váci Székesegyházi Kórusiskola Fiúkórusa Acsainé Dávid Ágnes karvezető tanár vezetésével, orgonán közreműködött Varga László atya, a váci székesegyház karnagya.
Szöveg és kép: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye