
A XV. váci egyházmegyei találkozót a jövő évi Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszusra való felkészülés jegyében rendezték meg június 29-én Kókán. A több mint ezer főt számláló rendezvény résztvevői egymás hitéből bátorítást merítve együtt élték át az emmauszi tanítványok „lángoló szívű örömét, azt, hogy Jézus velünk van. A nap mottója: „Krisztus él(j) bennünk”-gondolat is azt az emberi szándékot és reményt fejezi ki, hogy megláthassuk egymásban Krisztust. A délelőtti mély, megérintő előadások és tanúságtételek után közös szentségimádást tartottak, majd a találkozó végén dr. Beer Miklós váci megyéspüspök mutatott be szentmisét.