A Váci Egyházmegye Püspöki és Káptalani Levéltár új épületének kertjében 2019. július 20-án, Antiochiai Szent Margit emléknapján Dr. Beer Miklós püspök megáldotta a harmadik században született keresztény Vértanú tiszteletére készített képoszlopot, amelyet az idei évben elhunyt Pálos Frigyes prépost őrkanonok állíttatott.
Az ünnepség a levéltár kertjében gregorián dallamok éneklésével kezdődött többek között elhangzott, Haramza Klára és Nemcsics Kinga énekművészek tolmácsolásában, a Himnusz Antiochiai Szent Margit életéről. Ezt követően Beer Miklós köszöntötte a jelenlévőket, valamint személyes élményein keresztül beszélt a szentek tiszteletéről és Pálos Frigyes szellemi örökségéről. Majd Holnapy Márton premontrei atya, építészmérnök - aki tervezte és vezette is a kivitelezést - mesélt Antichoniai Szent Margit életéről és Vácon őrzött emlékéről, mely szerint a levéltár területén a régi temetőben állt egy kis kápolna a Vértanú tiszteletére.
Pásztor Bendegúz hegedűművész előadásában elhangzott Variáció Rossini témájára komponált Dancla művet követően püspök atya megáldotta Perlaky József üvegfestő-képzőművész által alkotott üvegmozaik képet és a képoszlopot, imájában Szent Margit közbenjárását kérte a levéltár működésére.
Az ünnepi program közös imádsággal és a Boldogasszony anyánk kezdetű régi himnuszunkkal ért véget.
Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt...
Tájékoztatjuk, hogy a felhasználói élmény javítása, a böngészőprogramjának biztonságos használata, valamint a weboldal forgalmának elemzése érdekében sütiket alkalmazunk.
Kérjük, adja ehhez hozzájárulását az Elfogadom gombra kattintva!
Adatkezelési tájékoztató
A Váci Egyházmegye kizárólag statisztikai jellegű sütiket használ, a honlappal kapcsolatban személyes adat kezelése nem történik!