Az egyházmegye néhai püspökeiért és minden elhunytért mutatott be szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök, Dr. Varga Lajos váci segédpüspök koncelebrálásával november 2-án, halottak napján a váci Székesegyházban.
„Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom őt az utolsó napon”- János Evangéliumának gondolatával kezdte szentbeszédét a váci megyéspüspök, majd az Egyház három részéről beszélt: az első a zarándok, a látható földi Egyház, küzdőnek is nevezzük, mert itt a földi életben küzdünk az örök életért. Az Egyház másik része a szenvedő Egyház, ezt az Egyházat a tisztítótűzben lévők alkotják. Ők is az örök élet részesei már, hiszen a tisztítótűz után a Mennyországba jutnak, de vezekelnek bűneikért. Az Egyház harmadik része a megdicsőült Egyház, amelyet a szentek alkotnak, akik már beléptek a Mennyországába.
A főpásztor beszélt a tisztítótűzről, amely nem fizikai hely, hanem a bűntől szenvedés útján tisztuló állapot, amely fájdalommal jár. A „tűz” éget és tisztít is, ahogy a nemesfémek is a tűzben tisztulnak. A tisztulási állapot olyan, mint egy egyirányú utca, aki ebben az utcában van igent mondott Istenre, de bűneit el kell még szenvednie. Ebben segíthetünk mi is imáinkkal. Az Egyház három része élő kapcsolatban van egymással. A küzdő és a megdicsőült Egyház szüntelen könyörög a szenvedő Egyházért, hogy a tisztítótűz büntetésétől mihamarabb megszabaduljanak, ebben kérhetjük a szentek segítségét.
Szentbeszéde végén a püspök a sírkertről, mint a feltámadás reményének helyéről beszélt, a halált a kettőspont jelentésével hozta összefüggésbe, ami után a lényeg kifejtése következik. A földi élet egy előkészület, ami után elindulunk a fény felé, a feltámadás igazsága felé. Ezzel a hittel kell imádkoznunk elhunytjainkért halottak napján.
A szentáldozást követően a papság és a hívők levonultak az altemplomba, ahol a főpásztor elődeinek lelki üdvéért imádkozott és megáldotta sírjukat, majd a jelenlévőket.
Abban az időben: Az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és...
Tájékoztatjuk, hogy a felhasználói élmény javítása, a böngészőprogramjának biztonságos használata, valamint a weboldal forgalmának elemzése érdekében sütiket alkalmazunk.
Kérjük, adja ehhez hozzájárulását az Elfogadom gombra kattintva!
Adatkezelési tájékoztató
A Váci Egyházmegye kizárólag statisztikai jellegű sütiket használ, a honlappal kapcsolatban személyes adat kezelése nem történik!