
„A vagyon nem növeli belső értékünket, csak lehetőséget ad, hogy sok jót tehessünk.” (Szent Erzsébet)
2019. november 16-án tartotta a Csömöri Szent Rita Karitászcsoport jótékonysági bálját, melynek teljes bevételét a csömöri rászoruló családok karácsonyának megszépítésére ajánlotta fel.
A rendezvényt Juhász Bence, a karitász vezetője nyitotta meg, aki beszámolt a közösség idei évben végzett munkájának eredményeiről: „többek között 2019-ben 12.000 kg élelmiszer-adományt és 250 mázsa tűzifát osztottunk szét rászorultjaink körében. Folyamatosan adományozunk ruhákat a településünkön, Kárpátaljára és az Orvosmisszió részére. Iskolakezdési támogatásunkkal 33 gyermeknek segítettünk szeptember előtt, gyermeknapot szerveztünk, motivációs pályázatot írtunk ki tehetséges rászoruló fiatalok megsegítésére és kulturális programokra vittük el támogatott diákjainkat".
Fábri István Csömör polgármestere az önkormányzat részéről oklevéllel köszönte meg és támogatásáról biztosította a karitászcsoportot.
A bál közönségét szeretettel köszöntötte Bokros Levente plébános atya. Beszédében Szent Erzsébet rendíthetetlen hitéről, a szegények segítésének keresztényi kötelességéről szólt kiemelve: "mi is azért gyűltünk össze, hogy adhassunk azoknak, akik erre rászorulnak". Levente atya elköszönt a közösségtől, örökségként hagyta, hogy tanulják meg az irgalmasságot, gyakorolják a szeretet, a megbocsátás és az elengedés művészetét. Háláját fejezte ki a csömörieknek az együtt töltött időért. A jelenlevők tapssal búcsúztak szeretett plébánosuktól. Ezek után Görbe József az egyházközség új plébániai kormányzója üdvözölte a jelenlévőket és bemutatkozott.
A bál nyitótáncát a csömöri Csicsörke néptáncegyüttes Csicsergő csoportja ropta, majd táncházzal szórakoztatták a közönséget. Az est folyamán a hittanosok egy csoportja Hamupipőke-paródiával színesítette a programot. Gáspár Dávid előadóművész fergeteges műsorába a közönséget is bevonta, megteremtve a hangulatot a hajnalig tartó mulatsághoz, melyhez a talpalávalót a Quo Vadis zenekar szolgáltatta.
Forrás: Bándiné Tóth Klára
Fotó: Csömöri Szent Rita Karitász Közösség, Klacsán Péter, Takács Zoltán