
Már hagyományosnak mondható sok plébánián, hogy a hívek közös koszorúkészítéssel készülnek az Adventre. Így történt ez Máriabesnyőn is, ahol a kolostor ebédlőjében gyűlt össze a közösség apraja-nagyja november 30-án, szombaton délután.
Ki-ki hozta magával, amit otthon talált, a hiányzó kellékeket (koszorúalap, gyertyák, örökzöldek, díszek) a helyszínen lehetett beszerezni, vagy egymással megosztani. Két óra alatt el is készültek a szebbnél-szebb koszorúk, amelyeket dr. Sztankó Attila plébános áldott meg. Az együttlét ezután az előesti szentmisével folytatódott, ahol a plébánia koszorúját áldotta meg Attila atya; hogy aztán, idén először, fellobbanjon a virradatot váró közösségben az első gyertyaláng.
Kép és szöveg:
M.B.