A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény a korábbinál nagyobb figyelmet fordít a nevelésre, ezért szerepel benne az az előírás, amely az érettségi bizonyítvány kiadását 50 óra közösségi szolgálat teljesítéséhez köti minden magyar tanulónak. Ez már érinti a 2012-2013-as tanévben végző nyolcadikos, kilencedikes (ötosztályos gimnázium esetén tízedikes) diákokat is, akik a középiskola 9. 10. 11. (esetenként 12.) osztályában fogják teljesíteni ezt. A diákok választása önkéntes annyiban, hogy ki milyen fogadó helyszínen szeretné letölteni az 50 órát.
Programunk reményünk szerint 4 megye diákjai, és nem feltétlenül csak a vallásos tanulók érdeklődésére tarthat számot. A Váci Egyházmegye ugyanis lefedi teljes Nógrád megyét, Pest megye jelentős részét, továbbá Jász-Nagykun-Szolnok megye és Heves megye töredék részét. A füzetünkben feltüntetett fogadó helyszínek jelentős része vallási hovatartozástól függetlenül nyitottan vár mindenkit. A Váci Egyházmegyei Ifjúsági Iroda koordinálásában összegyűjtöttük a közösségi szolgálat lehetséges Fogadó Intézményeinek listáját, melyek a Váci Egyházmegye területén élő tanulók számára elérhetők. Kívánjuk, hogy örömükre szolgáljon kiadványunk, mely innen tölthető le!
Dr. Farkas László, váci egyházmegyei ifjúsági lelkész
„Jól értjük a törvényalkotónak a szándékát, hogy a fiataljainknak legyen élménye arról, hogy valamit tesznek a közösség javára, szépítik környezetünket, valakinek a segítségére sietnek, és ezt nem pénzért teszik. Ez az ingyenes ajándékozás kultúrája. Pontosan az a kultúra, ami a legnemesebb módon, vagy a szó legszebb értelmében bennünket emberré nevesít, emberré formál.”
Dr. Beer Miklós, a Váci Egyházmegye püspöke
A témához kapcsolódó, kedvcsináló videónkat itt nézhetik meg:
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad...
Tájékoztatjuk, hogy a felhasználói élmény javítása, a böngészőprogramjának biztonságos használata, valamint a weboldal forgalmának elemzése érdekében sütiket alkalmazunk.
Kérjük, adja ehhez hozzájárulását az Elfogadom gombra kattintva!
Adatkezelési tájékoztató