
"Hitetlen Tamás" szoktuk volt mondani - de Istennek hála, ma már egyre kevésbé. Tamás a Tizenkettő egyike volt, biztosan csak annyit tudunk róla , hogy ikerként született (az evangéliumok Didümosznak, azaz Ikernek nevezik). Alakját főként Szent János örökíti meg, aki megemlékezik arról, hogy tanítványként a halált is vállalta a volna a Jézussal való közösségért, az utolsó vacsorán mondott szavairól és arról, hogy a puszta hírre nem hitte el Jézus föltámadását, amikor azonban az Úr neki is megjelent, megindulva tett hitvallást: "Én Uram, én Istenem!" Legendája szerint Tamás Indiában és Perzsiában térített élete végéig; az indiai Tamás-keresztények tőle eredeztetik hitüket és közösségüket.