
A Polgári Magyarországért Alapítvány által adományozott „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díjat október elsején, az idősek világnapján adták át az Alapítvány székházában. Az elismerést Kraszulyák Zalán, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének önkéntese; Lévay Petra, a Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány elnöke; a Nyilas Misi Alapítvány; valamint a Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség vehette át. Az elismeréseket Balog Zoltán református lelkész, volt miniszter, valamint Kövér László a Magyar Országgyűlés elnöke adta át.
Rácz Zsófia, a fiatalokért felelős helyettes államtitkár laudációjában elismeréssel beszélt a Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség 33 éves történetéről és a generációkon átívelő szociális, társadalmi szerepéről. Emlékeztetett az öntevékenységből fakadó közösségi elköteleződés és Isten országának építésének fontosságára, méltatta az alapító Szegedi László atya személyét és szolgáló lelkületét.
A Közösség nevében a rangos díjat és az azzal járó anyagi támogatást Földváryné Blazsek Bea, Szóró Kata, valamint Katus Norbert vette át.
„Az elismerés és laudáció mindenekelőtt Mennyei Atyánkat és közösségünk névadóját, égi közbenjárónkat, Szűz Máriát illeti, hála legyen nekik azért, hogy közösségben lehetünk!”- mondta Szabó László - a Közösséget fenntartó - Egészséges és Erkölcsös Ifjúságért Alapítvány elnöke.
Forrás és fotó: Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség