
A gyermekek világszerte együtt imádkozták csoportokban a rózsafüzért október 18-án Szűz Mária közbenjárásáráért, az egységért, a békéért. A rákóczifalvai Mária neve templomban 22 hittanos gyermek szüleikkel együtt csatlakozott az imalánchoz. Az eseményről Csala Józsefné Erika hitoktató beszámolóját olvashatják, aki hitoktató munkatársait is buzdítja az imára.
A lelki építkezés alappillére a közösségben végzett rózsafüzér ima, különösen így októberben, Mária hónapjában. Vasárnap, a szentmisét megelőzően az oltár előtti asztalra elhelyeztük rózsafüzér alakzatban a gyertyáinkat és az örvendetes titkokat imádkoztuk egy-egy bevezető felajánlással és minden tizedet Jézust és Máriát dicsérő énekekkel zártunk. Kiemelt imába foglaltuk a második osztályba járó Annát, aki születésétől fogva mozgásában akadályozott. Kértük a Rózsafüzér Királynőjét járjon közbe Szent Fiánál Anna gyógyulásáért. Zárásként Sík Sándor soraival köszöntük meg a Boldogságos Szűzanyának, hogy meghallgatott minket.
A közös ima után a szentmisét plébánosunk Kómár István atya mutatta be, aki homíliájában arra hívott minket, hogy ismerjük meg az ima közösségi erejét és tapasztaljuk meg azt az összetartozást, amely az egész Egyházban és az egész világon így valósul meg. Áldását adta a gyerekekre és ránk. Istennek legyen hála, hogy bekapcsolódtunk ebbe a kezdeményezésbe. Ezt az imahagyományt szeretnénk elmélyíteni a gyerekek szívében, hogy amikor felnőttek lesznek, természetes legyen, hogy a rózsafüzért imádkozzák.
Arra kérem a hitoktató munkatársaimat, hogy akik még nem tudtak csatlakozni e magasztos és mély imalánchoz tegyétek meg! Vegyétek komolyan Szent Pió atya próféciáját! A lelki megújulás imádság nélkül nem megy! A sátán ellen a legjobb fegyver a Szentolvasó!
Forrás: A rákóczifalvai Mária neve-templom közössége