FORDULT A KOCKA - BALOGH LÁSZLÓ ATYA ADVENTI ÉLMÉNYE Advent első vasárnapja lesz, ez a nap az egyházi év kezdetét is jelenti. A Szent András ünnepéhez legközelebb eső vasárnaptól - idén november 29-től - Jézus Krisztus születésének napjáig, december 25-ig mi keresztények a Karácsonyra készülünk. A szó a latin ”adventus Domini”, az Úr eljövetele kifejezésből származik, mégpedig kettős értelemben: Jézus Krisztus megszületése Betlehemben és második eljövetele az idők végezetével. A négy adventi vasárnap az Úr négy eljövetelét is szimbolizálja először a megtestesülésben, másodszor a kegyelemben, harmadszor a halálunkban, negyedszer az ítéletkor, amelyre készülnünk kell.

Éveken keresztül saját adventünkhöz és karácsonyunkhoz formáltuk Istenünket, idén azonban fordul a kocka. Ebben az évben Isten alakít bennünket saját adventjéhez és karácsonyához - erről az isteni gyógyírról elmélkedik az alábbiakban Balogh László atya, a Váci Egyházmegye hitoktatási referense.

Az idei advent, merőben máshogy alakul, mint azt bármikor is terveztük volna. Mindannyiunkban számos kérdés merül fel a karácsonyunkat illetően, melyben elsősorban halkuló sóhaj-reményünk szólal meg az ismeretlen és a bizonytalanság kapcsán. S mégis gyakran jár át a gondolat, miszerint most valóban lesz lehetőségünk megélni testközelből a több mint 2000 évvel ezelőtti adventet. Mivel a várakozás valósága ma erőteljesebben tölt el bennünket, mint bármikor.

Gyermekként nagyon szerettem az adventi időszakot. A havas hajnalokon a rorátékra indulva, s a hívekkel telített templomba megérkezve, éreztem, hogy valamiféle olyan ünnepre készülünk, amelynek különleges jelentősége van. S aztán ez az érzés a felcseperedés során egyre inkább alább hagyott bennem. Mintha nem is lett volna advent, mintha a karácsony csak pusztán megszokássá változott volna. Egy kötelező ünnepnap, amelynek központja a megtébolyodott ajándékozás, a kényszerű egymás iránti hamis szeretetnyilvánítás. Karácsony, mint a képmutatás világnapja… Idén azonban máshogy alakul. Túrmezei Erzsébet egyik verse a legőszintébb mottója a mostani adventi várakozásunknak: „Most nem sietek, most nem rohanok, most nem tervezek, most nem akarok, most nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten.”

Engedem, hogy szeressen az Isten! Mert idén talán először engedem meg Istennek, hogy szeressen. S tegye mindezt az Ő akarata szerint. Éveken keresztül saját adventünkhöz és karácsonyunkhoz formáltuk Istenünket, idén azonban fordul a kocka. Ebben az évben Isten alakít bennünket saját adventjéhez és karácsonyához. S így jelenik meg abban eredeti és ősi természete. A világ saját testén megélt fájdalmaira végül majd Isten gyógyírt hoz. Ha megengedjük Neki. Ez a gyógyír pedig elsősorban a remény újbóli megszületése. Azé a reményé, melyet évek óta igyekszünk csendben eltemetni.

A remény a következő hetek során feltámad és hamvaiból új életet támaszt egy világ számára. Ez az új élet pedig a megszülető Krisztus. Ő lesz, aki végül reménytelenségünkre reménnyel, vigasztalhatatlanságunkra vígasszal, erőtlenségünkre erővel, fájdalmainkra enyhüléssel, megszokásainkra megújulással s átélt sötétségünkre végül fénnyel válaszol.

Készüljünk!

Fotó: ITB