
Az USA-ban - Passaic városában - a Szent István római katolikus templomban szolgáló, váci egyházmegyés Balogh László atya ezüstmiséjét májusban ünnepelte, a környékbeli és a helyi magyar származású hívekkel és lelkipásztorokkal.
Balogh Laci atya 1997. június 21-én részesült a pappá szentelés kegyelmében, Vácott. Szentelője Keszthelyi Ferenc megyéspüspök volt.
A szentmise során a plébános a hívekkel, köztük a garfieldi cserkészekkel és a New Yorki Magyar Konzulátus megjelent tagjainak jelenlétében adott hálát a 25 évért, melyből huszonegyet Magyarországon, az utolsó négyet Passaicon szolgált.
Az egyházközség ajándékát, egy miséző kelyhet a képviselőtestület tagjai nyújtották át. A szentmise végén Laci atya ezüstmisés áldását adta a megjelentekre valamint külön Édesanyjára.
Az amerikai magyar közösségben ekkor köszöntötték az édesanyákat, a nagymamakárt és a dédnagymamákat. Az ottani élet egyik előnye, hogy kétszer is ünnepelhettek, mert míg Magyarországon Anyák Napja május első vasárnapján van, az USA-ban pedig május második vasárnapján ünneplik.
A szentmise után a plébánia Mindszenty termében ünnepi asztal, és műsor várta a nagyszámú résztvevőket.
A plébánia honlapja: https://ststephenspassaic.com/
Gratulálunk Ezüstmisésünknek! Az Úr bőséges áldása kísérje az életét!
Balogh László
Jelenlegi feladatkörök
Külföldön szolgál (2018. VIII. 1. – )
Áldozópap (1997. VI. 21. – )
Korábbi feladatkörök
Papi Szenátus tagja (2017– 2019)
Táborfalvai plébániai kormányzó oldallagosan (2007 – 2018)
Tatárszentgyörgy plébániai kormányzója oldallagosan (2007 – 2018)
Örkényi plébániai kormányzó (2007 – 2018)
Bernecebaráti plébániai kormányzója oldallagosan (1999 – 2007)
Kemence plébániai kormányzója (1999 – 2007)
Nagymarosi káplán (1997 – 1999)
Fotó: Kerkay László és Emese