A szentmise után, az ünnepi alkalom méltó befejezéseként, egyházzenei koncertet adott a székesegyház Cecília Kórusa és a Székesegyház Gyermekkórusa a Váci Szimfonikus Zenekar közreműködésével. Szólót énekelt Dézsi Bernadett (szoprán) Fitos Mónika (mezzoszopran), Verbay Zsolt (tenor) Csima Zsolt (basszus) Vezényelt: Varga László a váci székesegyház karnagya. Az ünnepségen vendég énekesek is voltak: az Örkényi Templom Kórusa, a Szolnoki Jubilate Kórus és a Tiszajenői Templom Gyermekkórusa, akik a szentélyben helyet foglalva hallgatták a hangversenyt.
Alább a megyés főpásztor gondolatait idézzük föl a szentmise homíliájából.
„Szeretett testvéreim! Tegnap este egy kedves barátom lányát halálra gázolták. Az orvosok harcoltak, küzdöttek érte, de nem tudták megmenteni. Talán értitek és sejtitek, miért mondom ezt itt. Amikor mi Krisztust ünnepeljük, a Golgota keresztjétől indulunk. Onnét, ahol a tanítványokkal, Édesanyjával, Máriával együtt mi is láttuk meghalni Őt, akiben a reménységünk volt. Amikor emberileg nincs tovább, nincs magyarázat, amikor nem lehet semmit mondani. De amikor a kereszten történt kínhalál után dicsőséget énekelünk, ujjongó örömmel alleluját, az abból fakad, amit a tanítványok átéltek, s amit Pál apostol így fogalmaz meg: „Jézus a halálból való feltámadásával bizonyult Isten hatalmas Fiának”. Amikor megköszönjük a Hit évét, megköszönjük, hogy egy éven át újra és újra próbálhattuk fölfogni, mit jelent Isten szemével nézni a világot: akkor Nagypéntektől indulunk, a saját sorsunk nyomorúságából; de a Szentlélek Úristen segítségével a Húsvét hajnalának öröméhez akarunk eljutni. Ma ennek a húsvéti hajnalfénynek, a Feltámadás örömhírének tudatában ünnepeljük Krisztust, akiben Isten megmutatta az Ő szeretetét, és valami egészen nagyszerű és újszerű távlatot nyitott az emberiség előtt.
Hallgattuk ma a Kolosszei levélből Pál apostolnak ezt a csodálatos dicséretét, és kezdünk valamit sejteni abból, mit jelent Krisztust ünnepelni, mint a mindenség Királyát, aki a Kezdet és a Vég, a halhatatlan örök Isten. Az élet forrása és a mi reménységünk záloga. Őt ünnepeljük. Minden szenvedésnek, nyomorúságnak, ellenségeskedésnek, igazságtalanságnak a tudatában is Őt ünnepeljük, aki mindenből ki tud emelni bennünket, és értelmet ad minden sorsnak. És a gyász fájdalmában, a reménytelenség, a kudarcok nehézségeiben is fölemel bennünket; és egy örökkévalóság távlatát tárja elénk.
Ma délelőtt az egri bazilikában az ott tanuló kispapjainkat – a papi szolgálatra készülés során akolitussá avattam. Elnéztem ezeket a fiatalokat, ahogy most nézem a mi kedves új nemzedékünket, a gyerekkórust, a Cecília Kórust meg mindnyájatokat – hálát adok veletek együtt az Úristennek ezért a bizalomért, hogy Ő meghív bennünket a keresztségben, és megbíz azzal, hogy adjuk tovább az Ő szeretetét, hogy mi folytassuk tovább.
A Hit Éve során szerte a világon mindenütt, ahol imádkoztunk, ahol elmélkedtünk, tanácskoztunk, mint itt a mi váci egyházmegyénkben, a zsinatunkon, egyre jobban kezdjük megérteni, hogy ez a mi emberi méltóságunknak az értelme és a lényege, hogy a mindent teremtő Isten Jézus Krisztusban barátaivá fogad, tanítványaivá nevel, képviseletével bíz meg minket. Emberi szóval ezt nem lehet elmondani, csak sejtjük, hogy valami nagyszerű dologról van szó. Igen, ezért kell az ének, ezért kell a hitből fakadó Isten-dicséret, hogy segítsen ebben a tudatban élni, és újra és újra, napról-napra vállalni minden kudarc, nehézség, csalódás, bűn ellenére, hogy mi Jézus Krisztus népe vagyunk. Ő egy közülünk, mert vállalta a mi embersorsunkat, de mindnyájunkat az Ő népévé formál.
Ezt ünnepeljük ma, ezt köszönjük meg. Hittel akarjuk nézni az életet és akarunk feladatot vállalni, ott, ahová az Úristen állít bennünket, és vigasztalást, reménységet, jövőt hirdetni mindazoknak, akikkel találkozunk. Krisztus népeként, az egyház közösségeként, a mennyei Jeruzsálem ígéretének birtokosaként akarunk élni ebben a világban, Krisztus Király tanítványaiként. Amen.”
Fotók: Cservenák Péter