
2023. október 12-én indul a 72 óra kompromisszum nélkül háromnapos önkéntes akció a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház szervezésében, illetve a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Miniszterelnökség támogatásával.
A regisztáció október 8-ig meghosszabbítva!
A program célja, hogy népszerűsítse az önkénteskedést a fiatalok körében.
2022-ben közel 9000-ren vettek részt október 6. és 9. között a jubileumi, 15. alkalommal megrendezett 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akcióban határon innen és túl. 100 településen több mint 200 ökológiai, fejlesztő vagy szociális feladatot valósítottak meg ezen a hétvégén az erdőtelepítéstől elkezdve a parkrendezésen és szemétszedésen át egészen az idősotthon lakóival szervezett közös programokig.
Ebben az évben is azt kérik a fiataloktól, hogy ajánlják fel egyik legdrágább kincsüket, az idejüket. A péntek-szombat-vasárnap, azaz hetvenkét órán át megvalósuló önkéntes programra az ország minden területén lehet jelentkezni. A régiós koordinátorok várják azokat a programokat, ahol szükség lenne segítő kézre, s azokat a jelentkezőket is, akik segíteni szeretnének. A háromnapos programban idén is megtapasztalhatják a résztvevők, hogy Több vagy, ha adsz. A fiatalok idén is megmutathatják, mennyi jót lehet tenni a 72 óra alatt, amikor a szervező egyházak arra hívják őket, hogy ismét fogjanak össze, hiszen az eltelt évek alatt számtalan alkalommal bizonyították, hogy mennyi mindenre képesek közösen.
Információ a 72 óra önkéntes akcióról: 72ora.hu
Facebook: /72ora | Instagram: /72ora
*
Koordinátorokat az egyházmegyében:
Tóthné Ledniczki Terézia (Nógrád és Pest vármegyemegye)
+36 30 964 8615
vaciiksz@gmail.com
Szlabonyiné Mézes Szilvia (Monor)
+36 30 634 5619
m.szilvia379@gmail.com
Szabó Tibor (Pilis)
+36 30 756 3005
sztibbor@gmail.com
Pekker Mónika (Pilis)
+36 70 675 0078
pekkermonika72@gmail.com
Szűcs Botond (Dunavarsány)
+36 70 410 5054
apathebest2003@gmail.com
Krojher Gabriella (Vecsés)
+36 30 386 7470
krojhergabriella@gmail.com
Kozákné Kovács Ildikó (Szolnok)
+36 30 620 4655
kozildiko63@gmail.com