
Balanyi Károly grafikus- és zománcművész, valamint fia Balanyi Zoltán szobrászművész Kontempláció című kiállítása, a Horváth Endre Galériában látható 2025. március 1 - április 24. között.
A kiállítást megnyitja, valamint az alkotómunka fontos mozzanatairól, indítékairól beszél 2025. március 1-jén, szombaton 17 órától a két alkotóművész.
Cím: Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem út 50.
Balanyi Károly
"A művész a Teremtőtől kapott talentuma révén nem tehet mást, mint jelzőtüzeket állít örök emberi értékeink védelmében, hogy saját maga és mások számára is segítse a tájékozódást. Amikor a kortárs művészetben és a világban eluralkodó tagadás filozófiája és a cinizmus elér egy szélső pontot, amikor már nincs hova hátrálni, akkor vissza kell térni a gyökerekhez. Újra kell gondolni a művészet felelősségét és újra kell építkezni. A művészetnek kezdetektől fogva az a feladata, hogy közvetítsen ég és föld között, Teremtő és teremtmény között és nézőjét is kiemelje a mindennapi jelenségek, az érzelmek és indulatok világából. Ez a vertikális építkezés emeli át a műveket a szimbólumok világába, ahol a kép már nem festék, papír és vászon, hanem eggyé válik azzal, amit szimbolizál. Meggyőződésem, hogy minden jó művészetnek szükségszerűen van szakrális tartalma, függetlenül attól, hogy alkotója hitét gyakorló ember, vagy sem. Ha tiszta lélekkel ál a vászon elé és hagyja, hogy a lélek üzenete átsugározza a készülő művet, akkor az kegyelmi állapot és akkor, ott művészet születik."
Balanyi Zoltán
„Szellemi öröklétbe ágyazottságunk igazi lényegünk, ebből kell fakadnia a művészetnek, ebből kell eredeztetnünk a szobrászatot is. Hogyan lehet a teremtetlen létből való eredeztetést megcélozni a szobrászatban? Ma, amikor a formák keresése, az idő keresésének technikájává vált, nem jött-e el annak az ideje, hogy a művészet – benne a szobrászi alkotás (és minden művészeti alkotás) –, a „teremtő képzelet” moráljává váljék. Hozzájárulás, verítékes munka a teremtés realitásának, inkarnációjának beteljesítéséhez, helyreállításához. A bánya nyers kő a folyómederből kiemelt kavics (alkotóelem) a belőle épített mű a teremtett világ szellemi arcából is örököl.”
Forrás: Zolnyánszki Zsolt Benedek galériavezető, kurátor